Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”
Mt 8,18-22
Elmélkedés:
Két találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. Mindkettő esetében Jézus követése a téma. Máté evangélista nem zárja le a rövid párbeszédeket, így nem tudjuk meg, hogy miként döntöttek. Mivel azonban hiányzik a pozitív állásfoglalásuk, azaz annak kijelentése, hogy Jézus figyelmeztetése ellenére is készek követni őt, jogosan feltételezzük, hogy végül mégsem vállalkoztak az Úr követésére. Vajon miért? A kezdeti lelkesedést miért nem követte felelős döntés?
Talán önmagukkal, saját képességeikkel, erejükkel sem lennének tisztában a szereplők. Mintha még nem válaszolták volna meg életük során azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Lelki fejlődésük során mintha átugrották volna ezt a kérdést, és mindjárt egy következő lépést akartak volna megtenni, mégpedig azt, hogy Jézushoz való viszonyukat, kapcsolatukat tisztázzák. Szép dolog a Krisztus-követés vágya, csodálatos, amikor valaki Istenhez szeretné kötni életét, de ez csak akkor történhet meg, ha ismerem önmagamat, származásomat és képességeimet. Enélkül nem tudok jövőt tervezni. Enélkül nem választhatok magamnak Mestert, akitől tanulhatok. Enélkül nem tudom valakinek a vezetésére bízni az életemet.
Életünk különböző szakaszaiban újra és újra válaszoljuk meg a „Ki vagyok én?” kérdést, és akkor majd látni fogjuk lelki előrehaladásunkat és könnyebben felismerjük, hogy milyen következő lépést kér tőlünk Isten.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!