Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”

Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”

Jn 21,15-19

Elmélkedés:

A mai evangéliumi részben Jézus háromszor kérdezi Pétertől, hogy szereti-e őt, majd pedig ennek megvallása után ruházza rá azt a hatalmat, amelynek birtokában vezetni fogja a krisztusi közösséget, az Egyházat. A háromszori kérdést és feleletet egyes szentírástudósok azzal magyarázzák, hogy Jézus így adott alkalmat Péternek arra, hogy háromszori tagadását jóvátegye. Ugyanakkor az is elfogadható magyarázat, hogy Jézus csak egyszer kérdezett, de János evangélista így akarta kiemelni, hangsúlyozni az esemény fontosságát, Péter elsőségét az apostoli testületben és a neki adott egyedülálló küldetést.
Érdemes odafigyelnünk a küldetés alapjára, a Jézus iránti szeretetre. Az Úr ugyanis nem azt kérdezi Pétertől, hogy szereti-e a nyájat, a bárányokat, akiknek vezetését rá akarja bízni, hanem azt, hogy őt szereti-e. Az Egyház szolgálata és minden, az egyházi közösség javára végzett feladat szeretetet kíván. Mindenekelőtt az Úr iránti szeretetet, amely forrása lesz majd az Egyház tagjai felé megnyilvánuló szeretetnek, odaadásnak, figyelemnek és gondoskodásnak.
A harmadik kérdésnél Péter elszomorodik, ami egyértelműen az ő bűnbánatának jele. A megtérés, a bűnbánat és szeretet megvallása a feltétele annak, hogy az Úr küldetést adjon.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.

Jn 17,20-26

Elmélkedés:

Az Egyház közösség, a Krisztushoz tartozók, a benne hívők és az üdvösségre vágyók közössége. Ez a gondolat húzódik meg a mai evangélium hátterében, s ennek a közösségnek a lényegi tulajdonságát fogalmazzák meg Jézus következő szavai: „Egyek legyenek mindnyájan!”
Jézus azokra is gondol főpapi imájában, akik az ő apostolainak és küldötteinek szavára fognak hinni benne a későbbi évszázadokban, s akiknek ugyanúgy a Krisztusban hívők egységéért kell munkálkodniuk, mint a kezdeti idők Egyháza tagjainak. Az Egyház intézmény, szervezet, ugyanakkor közösség, a Krisztushoz tartozók lelki közössége. Az apostolok nagy érdeme, hogy Jézusban felismerték a Megváltót, továbbá azt is, hogy engedelmesen elfogadták azt a küldetést, amit az Úr bízott rájuk. A hívők, tehát mindazok, akik az apostolok és utódaik szavára jutnak el a hitre, szintén felismerik Jézus személyében megváltójukat és ez érdemül szolgál nekik.
Jézusnak az a vágya, hogy az őt követők egységben legyenek és egységre törekedjenek, korán megjelent a keresztények tudatában, olyan jelnek tekintették az Egyház egységét, amely hitelesíti az igehirdetést és a tanúságtételt. A vallási életnek sokszínű és számos formája van, a hitről sokféleképpen lehet tanúságot tenni, de egység csak ott van, ahol mindenki az Atya és a Fiú egységét vallja és utánozza.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.

Jn 17,11b-19

Elmélkedés:

A mennyei Atyához intézett főpapi imájának következő részében Jézus tanítványaiért fohászkodik. A tanítványoknak tudniuk kell, hogy a Jézussal való egységben és az egymással való egységben tapasztalják meg az Atya szeretetét. Az apostolok és az apostoli lelkületű Egyház felelőssége abban áll, hogy a Jézustól kapott tanítást megőrizzék és továbbadják. Mit jelent tehát az egység, amiről Jézus beszél? Kár volna azt leszűkíteni csupán szervezeti egységre, amely külső jele a Krisztushoz tartozásunknak. Az egység ugyanis a tanítás tartalmára is vonatkozik, hitünk igazságaira. Jézus átadja nekünk a tanítását, amelyen nem szabad változtatnunk. A tanítás és a hit egységének hordozója és védelmezője tehát kezdetben az apostoli testület, majd a későbbiekben az Egyház.
Az egység megőrzése és a tanító tevékenység nem lesz könnyű az Egyház számára, hiszen minden korban szembe kell néznie a világ gyűlöletével, azokkal, akik nem fogadják el a krisztusi igazságot. Ismét egy olyan prófétai kijelentés ez, amely megvalósulását sokszor láthatjuk az Egyház történelme folyamán.
Jézus e helyütt igazságnak nevezi a tanítást, amelyet az Atyától kapott és amelyet átadott az embereknek. Az Úr tanítása elsősorban nem útmutatás ahhoz, hogy hogyan érvényesüljünk a földi életben, hanem iránymutatás az ember számára az üdvösség útján.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”

Jn 17,1-11a

Elmélkedés:

Jézus utolsó vacsorán mondott beszédének második része már nem az apostoloknak szól, hanem a mennyei Atyához. Jézus főpapi imájának nevezzük ezt a részt, ezt olvassuk ma és a következő napokban. Ez az ima egyedül Szent János evangéliumában található meg, a másik három evangélista művében nem. Jézus az Atyához intézi szavait, hozzá szól imájában, de minden szavát hallják a jelenlévő apostolok. Jézus imájának témája az, hogy földi életében teljesítette azt a küldetést, amit az Atya bízott rá és engedelmességével dicsőséget szerzett az Atyának. Jézus tudja, hogy hamarosan elkezdődik szenvedése és bekövetkezik halála. Nem menekül el ez elől, hiszen tudja, hogy ez megváltó küldetésének része, beteljesedése. Most azért fohászkodik, hogy az Atya is dicsőítse meg őt. Ez nem úgy fog megvalósulni, ahogyan mi emberek elképzelnénk, azaz Jézust nem szabadítja meg az Atya a szenvedéstől és nem akadályozza meg halálát. Az Atya úgy dicsőíti meg a Fiút, hogy feltámasztja őt a halálból. Olyan cselekedet ez, amelyre senki ember nem gondol, s amely Isten hatalmához méltó.
Keresztségünk által Isten gyermekei vagyunk. Mi is azt a küldetést kapjuk, hogy a hit szerinti életünkkel dicsőséget szerezzünk a mi mennyei Atyánknak. Ha ezt a küldetést hűséggel teljesítjük, akkor ugyanabban a sorsban részesülünk, mint Jézus: az Atya minket is feltámaszt az örök életre.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”

Jn 16,29-33

Elmélkedés:

Az elmúlt napok evangéliumai Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédét tartalmazták, a mai pedig az apostolok reakcióját, hitvallását. Jézus megerősíti, hogy az Atyától jött el a világba és most vissza fog térni az Atyához a mennybe. Ezt a világos kijelentést tanítványai megértik, és kijelentik, hogy hisznek abban, hogy Jézus valóban az Atyától jött.
E hitvallásnak Jézus nem tud felhőtlenül örülni, hiszen jól tudja, hogy közeleg szenvedésének órája, hamarosan elfogják és halálra ítélik, s mindez nagy próbatételt fog jelenteni apostolai, tanítványai számára. Jézus tudja, hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el fognak menekülni, amikor látják szenvedését és halálát. Ezért próbálja azzal erősíteni őket, hogy amikor látják kereszthalálát, az nem küldetésének kudarca, nem vereség, hanem valójában győzelem, győzelem a bűn felett, győzelem a halál felett, Isten és az ő jóságának győzelme a gonosz felett.
Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványaiban, hogy ne essenek kétségbe távozását követően, amikor szenvedések, üldözések és nehézségek érik majd őket. Jézus legyőzte a világot, visszatér az Atyához a mennybe, de Szentlelke által továbbra is azokkal marad, akik hisznek benne. Ha kitartunk az Úrral a szenvedésben, dicsőségének is részesei leszünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.