Category: Napi olvasmányok

 

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).

Mk 12,13-17

Elmélkedés:

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom. A főpapok és az írástudók új módszerrel próbálkoznak. Farizeusokat és Heródes-pártiakat küldenek Jézushoz, akik az adófizetéssel kapcsolatban kérdezik őt. A kérdés bevezetése körülményes. A hízelgés, a dicséret nyilvánvalóan megtévesztő, azt a látszatot kelti, mintha valóban elismernék Jézus tanítói tekintélyét és egyetértenének véleményével. Ezután a kérdés nagyon rövid és egyszerű: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Jézus rögtön átlátja a helyzetet. Azonnal felismeri, hogy a kérdezők egyik része, a farizeusok az ország függetlenségében látták a jövőt, elutasították a római fennhatóságot, ezért nem tartották helyénvalónak az adófizetést a rómaiak felé. A kérdezők másik csoportja, a Heródes-pártiak viszont a haszonélvezői voltak a fennálló rendszernek, mindig az együttműködést keresték a rómaiakkal, ezért nem utasították el az adófizetést. Mivel maguk a kérdezők mást-mást tartanak helyénvalónak, ezért az egyszerű elfogadó vagy elutasító válasz valamelyik csoport nemtetszését váltaná ki.
Jézus egy bölcs mondással kikerüli a csapdahelyzetet: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” A mondás első része válasz az eredeti kérdésre, a második része viszont már továbbmutat azon. Vajon a kérdezők teljesítik-e Istennel szembeni kötelességeiket?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, a te szavadban csodálatos erő, nagyszerű hatalom rejtőzik. Egykor emberek tömegeit volt képes megmozgatni, útnak indítani, mert a te tanításodra, mint isteni igazságra voltak szomjasak az emberek. A mennyei Atyához való visszatérésedkor emberekre bíztad szavadat, igehirdetőkre, akik örömhírként adták tovább mindazt, amit tőled hallottak. Uram, Jézus, ma én is téged szeretnélek hallgatni, neked szeretnék engedelmeskedni, a te szavadból szeretnék erőt meríteni, a te igédben szeretném felfedezni a remény forrását, rád szeretném bízni magamat és a te tanításodat szeretném hirdetni, mert tudom, hogy a te szavad igazság, bölcsesség, boldogság és élet. Hiszem, hogy a te szavad az örök élet tanítása.

 

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.

Mk 12,1-12

Elmélkedés:

Galileai útja során Jézus gyakran tanított példabeszédekben, azaz különböző hasonlatokkal szemléltette Isten országát. Most, a jeruzsálemi templomban ismét a tanításnak ezt a módszerét alkalmazza. A szőlőmunkásokról szóló példázat választ ad arra a kérdésre, hogy honnan származik Jézus hatalma. Erről kérdezték őt a főpapok és az írástudók, de a kérdés nyitott maradt. A példabeszéd a szőlőmunkások lázadásának folyamatáról, fokozódó ellenállásukról, egyre nagyobb bűnükről szól, amely gyilkosságban, a szolgák, majd a gazda fiának megölésében éri el tetőpontját.
A példázat jelentése világos. A szőlősgazda maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép. A gazda által küldött szolgák a prófétákat szemléltetik, a fiú pedig maga Jézus, aki így ad tanítást arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és küldötte.
Az események menetét olvasva egyesek talán azt gondolhatják, hogy minden végzetszerűen halad, nincs lehetőség más végkifejletre, ez azonban téves gondolat. A történet ugyanis nem az események végzetszerű leírása, hanem inkább felhívás a hallgatóság felé: Ismerjék fel Jézus személyében az Atya küldöttét és lássák meg cselekedeteiben az Atya tetteit! Ha a vallási vezetők ezt megtették volna, akkor nem akarták volna Jézus halálát. A példabeszéd tehát előre jelzi Jézus, mint Isten Fiának sorsát, akit nem sokkal később elfognak és keresztre feszítve megölnek, de Isten mégis felmagasztalja őt.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te csodálatos dolgokat tettél és tanítottál földi életed során. Tanításod jó magként hullott az emberi szívekbe, s gyökeret vervén bőséges termést hozott. Arról is gondoskodtál, hogy legyenek, akik távozásodat követően a te nevedben, a te erőddel, a te megbízásodból hirdetni fogják mindazt, amit te hirdettél. Erre a feladatra, az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az ige szolgálatára. Add Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésükben felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged, a legfőbb igazságot!

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Jn 3,16-18

Elmélkedés:

Hiszek a Szentháromságban
A mai nap a Szentháromságot ünnepeljük. Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezt a három isteni személyt nevezzük egy szóval Szentháromságnak. Emberi értelmünk számára azonban meglehetősen felfoghatatlan, hogy miként lehetséges ez, hogyan is kell mindezt értenünk. Azt könnyen beláthatjuk, hogy nem egy különleges matematikai rejtélyről vagy megoldhatatlan számtani feladványról van szó a Szentháromság esetében. Az első keresztény századoktól fogva egyházatyák és hittudósok egész sora foglalkozott a Szentháromsággal, illetve azzal, hogy milyen viszony, kapcsolat áll fenn az Atya, a Fiú és a Szentlélek között. Azzal mindenki egyetért, hogy amit tudunk, azt Isten kinyilatkoztatásából tudjuk, mert emberi értelmünk semmiféle bölcselkedő okoskodással nem képes megközelíteni a Szentháromság lényegét. Az is egyértelmű ugyanakkor mindenki számára, hogy a Szentháromság titok, mégpedig hitünk egyik legnagyobb és legfontosabb titka.
Földi élete, illetve nyilvános működése során Jézus sokat beszélt arról, hogy ő az Atya küldötte. Tőle tudjuk tehát, hogy van Atya, aki az egész világ teremtő Ura és gondviselője. Szintén tőle tudjuk, hogy az első isteni személy, a mennyei Atya a Fiúnak az Atyja. Kettejük kapcsolatáról többek között így tanít Jézus: „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (Mt 11,27). Ebben már benne van, hogy nem is tudnánk a mennyei Atyáról, ha Jézus nem fedte volna fel számunkra. Más helyen pedig arról tanít, hogy az a küldetése, hogy megismertesse az Atyát az emberekkel, illetve, hogy ő a láthatatlan Isten képmása (vö. Kol 1,15). A második isteni személyt, azaz a Fiút, Jézus Krisztust, az ő életéből ismerhetjük meg, amelyet az evangéliumok rögzítenek. Küldetésének legfontosabb eleme az ő megváltó kereszthalála és feltámadása. Meghalt értünk és Isten feltámasztotta őt a halálból, hogy minket embereket megváltson és üdvözítsen. A harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét Jézus ígérte meg még mennybemenetele előtt. A Szentlélek az Atyától a Fiú nevében jön el pünkösd napján, tanúságtételre indítja az apostolokat és az Egyházzal marad, hogy éltesse és megszentelje.
Az Egyház Szentháromságról szóló hitvallását a kezdetektől fogva megtaláljuk, elsősorban a keresztség kiszolgáltatásakor használt szövegekben, továbbá az igehirdetésben és az imádságokban is. A legősibb apostoli levelekben köszöntésként is előfordul a Szentháromságra való hivatkozás: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atya Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal” (2Kor 13,13), amely formát egyébként a szentmise bevezető köszöntésében is gyakran használunk.
Az Egyház mindig is törekedett arra, hogy kifejezően és érthetően fogalmazza meg a Szentháromságról szóló tanítást, illetve megvédje azt a különféle tévedésektől. Keresztény emberként szüntelenül törekednünk kell a Szentháromságba vetett igaz hit megismerésére, elfogadására és megvallására.
Ahogyan a három isteni személy egymás közti kapcsolatának a szeretet a lényege, ugyanúgy Istennel való kapcsolatunknak is a szeretet az alapja. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti szeretete nem zárul be, hanem kitárul minden ember felé. Jézus ezt mondja a mai evangélium szerint: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az Isten képmására teremtett ember nyitott a szeretetre, képes elfogadni és viszonozni azt.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Te nem csupán szeretetet érzel a teremtmények, s köztük legfőképpen irántunk, emberek iránt, hanem te magad vagy a szeretet. Amikor téged keresünk, mindig a szeretetet keressük. Amikor téged akarunk egyre jobban megismerni, akkor a szeretetet akarjuk megismerni. Amikor utánad vágyakozunk, végső soron a szeretetre, a tökéletes szeretetre vágyakozunk. Ébressz rá minket arra az igazságra, hogy amikor meghívsz minket a veled való életre, akkor a szeretetben való életre hívsz bennünket!

 

Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?”
Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”

Mk 11,27-33

Elmélkedés:

Jézus harmadik jeruzsálemi napjáról olvasunk a mai evangéliumban. A helyszín a templom, a vallási élet központja. Jézus azért jön ide, hogy tanítsa a népet, ebben azonban megszakítják a főpapok és az írástudók, akik vitát kezdeményezve kérdéseket tesznek fel neki. Márk evangélista többször is említi, hogy kérdéseik nem jóindulatból fakadnak, hanem Jézus vesztét szeretnék, mert úgy értékelik, hogy az új tanító fellépése veszélyezteti őket. Lényeges az is, hogy Jézus pontosan ismeri szándékaikat, hiszen amikor szenvedéséről és haláláról jövendölt tanítványainak, akkor egyértelműen beszélt arról, hogy a főpapok és írástudók fognak fellépni ellene.
Az első kérdés Jézus hatalmának eredetét kutatja. Ő azonban nem válaszol nekik, hanem nagyon határozottan és magabiztosan visszakérdez, mégpedig Keresztelő János hatalmának eredetével kapcsolatban. Az evangélista részletesen ismerteti az írástudók okoskodását, akik végül nem mondanak semmit arról, hogy vajon az égből, az Istentől volt-e Jánosnak hatalma vagy nem. Inkább nem válaszolnak, amire Jézus kijelenti, hogy akkor ő sem árulja el nekik hatalmának forrását. A kérdés tehát függőben marad, de nem sokáig, hiszen a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd, amelyet hétfőn fogunk olvasni, pontos feleletet ad majd.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem, alázatosan kérem tőled a hit ajándékát, amely szükséges az üdvösséghez, ahhoz, hogy téged az örök életben meglássalak. Adj nekem biztos hitet, amelynek alapja a te szavad, a te tanításod, a te üzeneted, a tőled származó igazság! Adj nekem tevékeny hitet, amely a szeretet gyakorlásában nap mint nap megmutatkozik embertársaim felé! Segíts engem helyesen imádkozni, hogy az ima által növekedjen hitem!

Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai is hallották ezt.

Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta, és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyen a templom területén. Azután megmagyarázta: „Hát nem azt tanítja az Írás: „Az én házamat minden nép az imádság házának nevezi majd?” Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Amikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, miképpen okozzák vesztét. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. Amikor beesteledett, Jézus tanítványaival együtt elhagyta a várost.
Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus ezt válaszolta nekik: „Higgyetek az Istenben! Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: „Emelkedjél föl, és vesd magad a tengerbe”, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, az valóban úgy is lesz. Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek. Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.”

Mk 11,11-26

Elmélkedés:

Útja során Jézus megérkezik Jeruzsálembe. Ettől kezdve Márk evangélista napról napra írja le az eseményeket. Az első nap eseménye az ünnepélyes bevonulás a városba, Jeruzsálembe. A mai evangélium a második és a harmadik napon történteket mondja el. Két jelképes cselekedetről olvasunk. A leírás középpontjában a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése áll. Felületes szemlélő könnyen gondolja, hogy egy indulatos személy erőszakkal rendet akar tenni, pedig valójában másról van szó. Jézus, aki a mennyei Atyának a Fia, birtokba veszi a templomot, azaz a mennyei Atya lakóhelyét. Ő itt otthon van, ez az ő Atyjának a háza, neki itt joga van megmondani, hogy helyénvaló-e a kereskedők jelenléte vagy sem. Előző nap Jézus már itt volt a templomban és „mindent szemügyre vett.” Nem hirtelen felindulásból cselekszik, hanem „aludt rá egyet.” A mi Urunk prófétai jelet mutat, visszaadja eredeti rendeltetésére, az istentisztelet céljára a templomot.
A templom megtisztítását a fügefával történtek foglalják keretbe. A fügefa, amelyről reggel kijelentette: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!”, estére elszáradt. Nem haragról, önkényeskedésről vagy hatalmi visszaélésről van szó, hanem szintén egy jelről. A Bibliában az ítéletkor kivágott fa vagy szőlő azokat jelképezi, akik nem termik az igazság gyümölcseit, nem teljesítik Isten törvényeit. Eljött tehát az isteni ítélet ideje, amelynek végrehajtója az Úr.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, te sosem kerested az emberek tetszését, hanem minden jócselekedeteddel egyedül a mennyei Atya akaratát teljesítetted. Segíts engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s felfedezzem a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés lehetőségét. Taníts meg engem arra, hogy ne keressem nagyravágyóan az első helyeket, hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.

 

Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”

Lk 22,14-20

Elmélkedés:

Krisztusnak, az örök Főpapnak mai ünnepén az evangélium az utolsó vacsora termébe hív minket. Ugyanezt a hívást érezzük meg minden szentmisében is, hiszen Jézus parancsa szerint a miséző pap pontosan azt mondja és teszi, amit az Úr tett a szenvedése előtti estén. A szentmisében jelenvalóvá tesszük Krisztus áldozatát. Nyilvános működésének idején, a kenyerek csodálatos megszaporításakor Jézus már tett néhány olyan titokzatos kijelentést, amelyek előrevetítették, hogy különleges kenyeret fog adni, de ekkor még nem volt sejthető, hogy milyen formában történik ez, s az sem, hogy e kenyér az ő teste lesz. A szentmise nem egyszerűen csak emlékezés, még csak nem is hittel teli emlékezés Jézus nagy áldozatára, hanem ennek az áldozatnak jelenvalóvá tétele szentségi módon.
Az utolsó vacsora eseménye, az Oltáriszentség alapítása egyúttal a papság alapításának is a pillanata. A kettő, tehát az Oltáriszentség és a papság elválaszthatatlan egymástól. Minden pap életének és személyes Isten-kapcsolatának forrása a szentmise bemutatása és az Eucharisztia vétele. Minden pap a Krisztussal való bensőséges kapcsolatból és Krisztus testével való táplálkozásból meríti az erőt a lelkipásztori munkához és életéhez. A papi szolgálat által válik lehetővé a hívek számára, hogy az ő életük forrása is az Oltáriszentség legyen, s Krisztus teste mindennapi lelki kenyerük legyen.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod és önmagad iránt. Táplálj minket az igazság tanításával és éltess minket önmagaddal, az élő kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld testünket és lelkünket! Szavad és szent tested nélkül nincs élet bennünk és nem juthatunk el az örök életre sem. Te vagy számunkra az élő kenyér, te vagy az áldozat kenyere, te vagy a szeretet kenyere, te vagy a gondoskodás kenyere, te vagy hálaadás kenyere. Te önmagadat osztod és adod nekünk. Taníts meg minket arra, hogy önmagunkat adjuk embertársainknak, utánozva ezzel a te példádat, a te áldozatodat, a te felajánlásodat és a te szeretetedet.

Abban az időben: Jézus és a tanítványok úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, a tanítványok pedig aggódva követték őt. Jézus ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, hogy mi vár reá. „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, és azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik. De harmadnapra feltámad.” Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt Felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.”

Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek! Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Mk 10,32-45

Elmélkedés:

Mindennapjaink során sokszor megfigyelhetjük az emberek tolakodását, helyezkedését. Mindenki első szeretne lenni, mintha csak attól félne, hogy valami fontosról lemarad. Az iskolában a tanulók között gyorsan kialakul a versengés szelleme, de a munkahelyeken is megtapasztalható ez a gondolkodásmód. Korunk, amely általában nagyra értékeli az emberi teljesítményt, kedvez a versengés szelleme kialakulásának. Mert ki akarna az utolsó lenni? Ki szeretne mindig csak a többiek mögé beállni?
Jézus viszont egészen más lelkületre tanítja követőit. Ezt kéri a mai evangéliumban: „Ha valaki első akar lenni, legyen az utolsó, és mindenkinek a szolgája!” Kijelentésének előzménye, hogy még legközvetlenebb tanítványai, az apostolok körében is jelen van a versengés. Azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük, ki érdemli meg jobban az első helyet. Amikor Jézus észreveszi versengésüket, azonnal a szolgálatról kezd nekik beszélni. Világossá teszi számukra, hogy nem törekedhetnek uralkodásra, hanem hozzá hasonlóan szolgálniuk kell. A szolgálatban a mi Urunk önmagát állítja az apostolok elé és elénk is. Ő „nem azért jött a világba, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Tanuljuk meg Jézustól a szolgálat lelkületét! Ne féljünk életünket mások szolgálatába állítani! Legyen önzetlen a szolgálatunk!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”

Mk 10,28-31

Elmélkedés:

A gazdag ifjúval való találkozás és az ő távozása kapcsán Jézus megfogalmazta, hogy az üdvösségre jutás nem lehetséges az ember számára Isten segítsége, segítő kegyelme nélkül. Sokféle akadály kerül ugyanis elénk, sokféle kísértés ér minket, és nem könnyű minden helyzetben felismernünk és megtennünk azt, ami lelkünk javára szolgál. Az eset komolyan elgondolkodtatta az apostolokat, ezért Péter ezt mondja: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Ugyanennél a jelenetnél a Máté szerinti evangéliumban még egy kérdést is hozzátesz az apostol: „Mi lesz a jutalmunk?” (Mt 19,27).
Jézus három dolgot ígér Péternek, a többi apostolnak és tanítványnak, valamint nekünk, az ő követőinek. „Százannyit” mindenért, amiről készek vagyunk lemondani, üldözéseket és az örök életet. Az első két ígéret beteljesedése még földi életünkben, a harmadiké a túlvilágon, halálunk után várható.
Jutalomra csak akkor számíthatunk, ha Istennek adjuk, neki szenteljük életünket. Ha földi életünk során akár csak egyszer is megtapasztaltuk azt, hogy Isten mennyire bőkezűen tudja megjutalmazni azokat, akik szeretik őt és iránta való szeretetből jót tesznek embertársaikkal, akkor lesz hozzá bátorságunk, hogy neki adjuk életünket.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy igehirdetésünk és életünk tanúságtétele legyen ízes, legyen megnyerő. Az évszázadok során a te örömhíred, az evangélium üzenete nem veszítette el ízét, s nem veszített időszerűségéből. A mai kor emberének is szüksége van az evangélium ízére. Urunk segíts minket, hogy kérésedet megvalósítva a föld sójává váljunk, mert ha a te isteni szereteted és jóságod ízét nem tudjuk a világnak adni, teljesen értéktelenek vagyunk. Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad a világban és szolgálatunk meghozza gyümölcsét Isten dicsőségére!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”

Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”

Mk 10,17-27

Elmélkedés:

Érdekes találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. Az illető kezdeti jószándéka kétségbevonhatatlan. Tiszteletének legnagyobb jelét adja, amikor Jézus előtt térdre borulva teszi fel kérdését. Mégpedig nem is valamilyen jelentéktelen dologra kíváncsi, hanem a minden embert foglalkoztató és mindenki számára legfőbb dolog iránt érdeklődik: Mit kell tennie ahhoz, hogy eljusson az üdvösségre, az örök életre? Jézus rögtön felismeri a kérdező jószándékát, és jóindulat ébred benne az illető iránt, akiben oly nagy az igyekezet, hogy mindent megtegyen üdvössége érdekében. Válaszában Jézus a törvények megtartását szorgalmazza, amely törvény minden üdvösségre vágyó ember számára pontosan megmutatja azt az utat, amelyen járva eljuthat oda.
A törvények ismerete és megtartása természetes a kérdező számára, de érzi, hogy mindez kevés, többet szeretne tenni. Jézus is rögtön megérzi, hogy valami még hiányzik ebből az emberből, mégpedig az, hogy minden vagyonáról lemondva, szabadon kövesse őt. Ebben az esetben nem azért ajánlja a vagyon szétosztását, hogy segítse a szegényeket, hanem azért, mert éppen a gazdagság válhat annak akadályává, hogy valaki szabadon kövesse, tanítványa legyen. És ez az a pont, ahol az ismeretlen személy elbukik, távozik, kezdeti elszántsága semmivé foszlik.
Kész vagyok-e mindent megtenni azért, hogy Krisztus követője legyek és az üdvösségre jussak?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, add, hogy a te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a te gondolataid, e világ útjai nem a te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a te útjaidon járni. Vezess bennünket a te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

Jn 20,19-23

Elmélkedés:

A Szentlélek működése
Ma, a húsvéti ünnepet követő 50. napon az Egyház a Szentlélek eljövetelét ünnepli. Arra az eseményre emlékezünk, amikor az Úr ígéretének megfelelően és annak beteljesedéseként a harmadik isteni személy, a Szentlélek eltöltötte az apostolokat. Az Apostolok Cselekedetei beszámol arról, hogy Mátyás megválasztását követően az apostoli testület 12 tagja együtt imádkozott, amikor nagy szélzúgás támadt, majd lángnyelvek alakjában mindegyikükre leereszkedett a Szentlélek, aki erővel töltötte el őket, és arra indította őket, hogy hirdessék az evangéliumot (vö. ApCsel 2,1-4). A korábban félelmükben bezárkózó apostolok elindulnak és az emberek előtt nyilvánosan tanúságot tesznek Krisztus feltámadásába vetett hitükről. A Lélek közreműködésének köszönhetően az ünnepre Jeruzsálembe érkező, különböző nyelveken beszélő emberek valamennyien megértik az apostolok igehirdetését (vö. ApCsel 2,8-9). Szent Péter beszédének hatására aznap mintegy háromezer ember tért meg (vö. ApCsel 2,41).
Az Egyház életében is megfigyelhető a Szentlélek jelenléte. A Lélek ösztönzi az apostolokat Jézus szavainak hirdetésére, Jézus hálaadását és áldozatát állandósítva ő száll le a kenyértöréskor, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változzon át, ő gyűjti össze a tanítványokat és ő őrzi meg az egységet. A Szentlélek indítja az Egyházat minden korban, hogy elmenjen és hirdesse az evangéliumot az embereknek. A Lélek iktatja be továbbá a püspököket, akik szolgálatuk során papokat szentelnek. Minden püspök és pap rendelkezik a Szentléleknek azzal az ajándékával, hogy hatalmuk van az isteni megbocsátás közvetítésére. A Szentlélek hozza létre az Egyház közösségét és ő árasztja a szeretetet mindazok szívébe, akik ehhez a közösséghez tartoznak. A Szentlélek állandóan megújítja működését és ajándékait, ő az Egyház Lelke. Az Egyház a Szentlélekkel együtt tudja teljesíteni azt a küldetést, amelyet Jézus bízott rá, hogy tudniillik az egész világon Jézus tanítványává tegye az embereket. Ha az Egyház tagjaiként valamennyien, papok és hívek egyaránt azt tesszük, amire a Szentlélek indít, akkor éppen ettől a közös küldetéstől válunk közösséggé, azaz Egyházzá. A Lélek működése ebben az egységben, ebben a közös küldetésben tapasztalható meg.
A hívő ember életében is jelen van a Szentlélek, aki hét ajándékával tölt el bennünket. A Lélek adja nekünk a bölcsességet, hogy jobban szeressük a mennyei dolgokat a földieknél. Az értelem Lelke megvilágosítja elménket, hogy hitünk titkait megértsük. A jótanács Lelke siet segítségünkre, amikor életünk döntési helyzeteiben annak felismerésére van szükségünk, hogy mit tegyünk. Az erősség Lelke legyőzi emberi félelmeinket, kishitűségünket és gyengeségeinket, képessé téve minket az erények gyakorlására, és erőt adva, hogy a nehézségek, az üldözés, sőt a halálveszély ellenére is kitartsunk Krisztus mellett. A tudomány Lelke megtanít bennünket, hogy legfőképpen Jézust akarjuk megismerni. A jámborság Lelke segítségével gyermeki szívvel fordulhatunk Istenünkhöz, az Úr félelmének Lelke pedig arra buzdít, hogy állandóan figyeljünk Isten jelenlétére, ne tegyünk olyat, ami a kárhozatra juttatna bennünket, hanem mindig az üdvösség elnyerésére törekedjünk.
Áradjon ki ránk a pünkösdi Szentlélek!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Istennel és az Egyházzal! Add meg nekünk a lelki újjászületést, hogy elmúljanak félelmeink, megértsük Krisztus tanítását és az Egyház minden időkre szóló küldetéséhez csatlakozva mi is Krisztus tanúi legyünk a világban! Add, hogy Isten szavának hallgatása által újjászülessek a hitben! Segíts, hogy a szentáldozás és az imádság legyen erőforrásom! Tölts el erőddel, hogy a szeretet gyakorlásában hűséges legyek!