Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19
Elmélkedés:
Hitvalló és hithirdető példaképeink
Bár Szent Péter és Pál apostolok életútja egészen különböző volt, mégis az egyház régi hagyománya szerint egy napon ünnepeljük a két apostolfejedelmet, a hitvalló Pétert és a hithirdető Pált.
Az örökkévaló és mindenható Isten maradandósága és szilárdsága a sziklához hasonló, s ehhez viszonyítva az ember sokszor csak egy porszemnek érzi magát gyengesége, tehetetlensége miatt. De Isten, aki az üdvösség beteljesítése érdekében a közreműködésünket kéri, erre a kevéske emberire is számít. Úgy akar rá építeni, hogy előbb a porszemnyi embert sziklává alakítja, aki már kibírja az idők viszontagságait, s nem roppan össze a ránehezedő teher alatt. Amikor Jézus új nevet ad Simonnak, s Péternek, azaz sziklának nevezi őt, akkor gyenge emberségét teszi képessé arra, hogy mint Isten kegyelme által megszilárdult alapra épüljön az Egyház. Az új név azt jelzi Péter számára, hogy új feladatot, küldetést kap, amelynek teljesítésére Jézus megújító segítsége teszi őt alkalmassá.
Péter apostol nagy lelki mélységeket és magasságokat járt be. Amikor Jézus a reá váró szenvedésekről beszélt apostolainak nyíltan kijelentette, hogy Jeruzsálemben szenvednie kell és meg fogják ölni. Az Úr szavai Péter apostol értetlenségét és tiltakozását váltották ki, amire Jézus ezt mondta neki: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” (Mk 8,33). Amikor Jézus a víz tetején járt és Péter a hajóból kiszállva elindult felé a vízen, de hitetlensége miatt hamarosan süllyedni kezdett, akkor annak köszönhette megmenekülését, hogy Jézus megragadta és kimentette őt (vö. Mt 14,22-33). A legfájdalmasabb pedig kétségtelenül az lehetett a főapostol számára, amikor háromszor megtagadta Mesterét. E lelkileg nehéz helyzetek mellett Péter lelki nagyságáról és erős hitéről is tanúságot tett. Az ő csodálatos hitvallását olvassuk a mai evangéliumban: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16) – mondja Péter a saját és apostoltársai nevében. Szent Péter hitünk megvallásában példakép számunkra. Az üldöztetések és a szenvedések próbatételei sem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy hitünket megvalljuk. Sőt, éppen az ilyen időszakokban van szükség arra, hogy tanúságot tegyünk hitünkről.
Pál példája pedig arra bátorít bennünket, hogy a hit igaz tanítását mi is továbbadjuk. Akár alkalmas, akár alkalmatlan, akár szívesen fogadják azt, akár nem, hirdetnünk kell Krisztus evangéliumát.
Pál apostol életében megfigyelhető, hogy bőven kijutott neki a testi szenvedésekből. Ő maga írja le a korintusiaknak szóló levelében, hogy sokszor volt fogságban és gyakorta halálveszélyben, egyszer megkövezték, több alkalommal megvesszőzték, háromszor szenvedett hajótörést, veszélyben volt úton, folyóvizeken és pusztaságban, veszélyben a pogányok között és a hamis testvérek körében (vö. 2Kor 11,21-29). Mindezek ellenére hűséggel és nagy bátorsággal hirdette az evangéliumot azoknak a közösségeknek, ahová útjai során eljutott.
Ahogyan Péter az Atya kinyilatkoztatására vallotta meg hitét Jézusról, s ahogyan Pált Isten erősítette meg az igehirdetés feladatában, ugyanúgy hitvallásunkban és hithirdetésünkben minket is segít Isten kegyelme. Szent Péter és Pál apostolok Krisztus ügyéért küzdöttek, és ezért kapták meg Istentől a mennyei jutalmat, a dicsőség koronáját. Kövessük őket abban, hogy életünket mi is Isten szolgálatába állítsuk a mennyei jutalom reményében!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!