Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27
Elmélkedés:
Jól kezdődik a mai evangéliumi történet. A Jézushoz érkező személy többféleképpen elárulja lelkesedését és jószándékát. Elsőként azzal, hogy nem csak egyszerűen odalép, hanem odasiet Jézushoz, amely tettrekészségét jelzi. Az illető valamiféle sürgetést, erős késztetést érez magában, hogy egy számára fontos kérdésre mielőbb választ kapjon. Sietségéből megérezzük belső nyugtalanságát, amely a legfontosabb értékeket, a maradandó kincseket keresi. Másodikként arra figyelünk fel, hogy térdre borul Jézus előtt, s ezzel az alázatos cselekedettel elismeri, hogy önmagát mennyire kicsinek tartja. Leborulásában felismerjük a készséget, hogy elfogadja annak útmutatásait, akitől választ vár nyugtalan szívének kérdésére. Jószándékának harmadik egyértelmű jele, hogy „jó mesternek” szólítja Jézust, azaz megadja a neki járó tiszteletet és elismeri tanítói tekintélyét. Az illető feltehetően nem tartozik Jézus tanítványi köréhez, mégis mesterének tekinti őt, akinek hallgat a szavára. Helyes szándékának negyedik jele, hogy az ember számára a legfontosabbal, az örök élettel kapcsolatban kérdezi Jézust. Mindehhez még azt is hozzátehetjük, hogy jól ismeri a törvényeket és azok szerint él.
Jószándékához tehát nem fér kétség, lelkesedése határtalan, ezért még szembetűnőbb meghátrálása, távozása. A találkozás csattanójaként ugyanis kiderül, hogy gazdag ember, akinek nagy vagyona van, de ez a földi gazdagság akadályozza meg őt végül abban, hogy az örökkévaló javakra törekedjen.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!