Category: Napi olvasmányok

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”

Lk 24,35-48

Elmélkedés:

A feltámadás tanúi
A húsvéti időszakban a feltámadt Jézus megjelenéseiről szólnak az evangéliumok. Ezek a történetek hitünk erősödését segítik. Milyen tanításokat és üzeneteket hordoznak ezek a jelenések a húsvéti hit tartalmáról?
Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, de helyesebb volna Krisztus feltámasztásáról beszélnünk. Ez a szóhasználat egyáltalán nem idegen a Szentírás kifejezésmódjától, hiszen a feltámasztást Szent Lukács evangélista és Szent Pál apostol kifejezetten az Atyának tulajdonítja. Az Apostolok Cselekedeteiben például a következőket találjuk: „Az élet szerzőjét megöltétek, de Isten feltámasztotta őt a halálból” (ApCsel 3,15), továbbá: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek” (ApCsel 5,30). Az apostol leveleiből is idézzünk néhány példát: „Mi hiszünk abban, (azaz Istenben,) aki feltámasztotta a halottak közül Jézus Krisztust, a mi Urunkat” (Róm 4,24). „Tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal” (2Kor 4,14). Az Atya „hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjára állította a mennyekben” (Ef 1,20). Ezek a szentírási kijelentések egyértelművé teszik, hogy Krisztus feltámasztása a mennyei Atya cselekedete. Itt válik igazán nyilvánvalóvá, hogy Isten az élet és a halál ura, akinek hatalma van életet és új életet adni az embernek. A teremtő Isten újjáteremtő szeretetét csodálhatjuk meg Jézus feltámasztásában. Bár a kereszthalál pillanatában úgy tűnt, hogy az Atya is elhagyta a Fiút, a feltámadásban bizonyossá vált számunkra, hogy valójában az Atya hűséges maradt a Fiúhoz, hűséges a szeretethez.
A húsvéti beszámolók másik fontos tanulsága, hogy a hitnek szilárd alapja van mind az apostolok, mind a mi számunkra. A hit nem légből kapott híresztelésekre vagy feltételezett látomásokra alapul. A feltámadása után megjelenő Jézus tanújelét adja annak, hogy él. Megmutatja sebhelyeit és az apostolok szeme láttára eszik. Eloszlatja Tamás apostol kételyeit, miként arról az elmúlt vasárnapon hallottunk, és megszünteti apostolai félelmét, ahogyan erről a mai evangéliumban olvashatunk. Vajon képesek vagyunk-e az apostolok szemével nézni a feltámadt Krisztust? Akarjuk-e szemlélni és érinteni a kereszten szerzett sebeit, hogy hitre ébredjünk? Van-e bennünk bátorság, hogy mi is Istenre bízzuk életünket? A húsvét titkában hinni, a feltámadásban hinni, Isten új életet adó erejében hinni azt jelenti, hogy egész életünket Istenre bízzuk. Krisztus feltámadása azt jelenti, hogy örökre és teljesen az Atyának él. És ebből az is következik, hogy nekünk is Istennek kell élnünk, hogy halálunk és feltámadásunk után örökre Istennel élhessünk.
Az apostolok hitének a Jézussal való személyes kapcsolat az alapja. Az apostolok azzal a meggyőződéssel válnak a feltámadás tanúivá és bátor hirdetőivé, hogy személyesen találkozhattak Jézussal. A feltámadás eseménye válik igehirdetésük legfontosabb elemévé, tehát Jézus feltámadásának fényében kezdik értelmezni és hirdetni Mesterük korábbi csodáit és beszédeit. Számukra is és hallgatóik számára is a Jézus feltámadásába vetett hit a döntő, s nem az, hogy miként történhetett meg korábban egy-egy csodás gyógyulás vagy hogyan kell értelmezni egy jézusi példabeszédet. A Feltámadottal való találkozás élménye válik hitük biztos alapjává.
Érdemes elgondolkodnunk a mai evangélium utolsó kijelentésén, amely így hangzik: „Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,48). Jézus egykor arra hívta az apostolokat, hogy életének, cselekedeteinek, tanításának tanúi legyenek, most pedig arra ad nekik küldetést, hogy mindezen túl halálának és feltámadásának tanúi legyenek. A kezdeti időkben az apostolok tanúságtételének, a későbbi századok során az Egyház tanúságtételének köszönhető, hogy az emberek megismerhetik Krisztust. A húsvéti beszámolók indítsanak bennünket arra, hogy hitünkről mi is tanúságot tegyünk! Legyünk Krisztus feltámadásának hirdetői!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem! Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.

Jn 6,16-21

Elmélkedés:

A húsvéti időszakban újra felidézzük Jézus vízen járásának eseményét, erről olvasunk a mai evangéliumban. E csodával Jézus azt bizonyítja, hogy úr a természet felett, ha akarja, nem vonatkoznak rá ennek a világnak a fizikai törvényei. A vízen járással igazolja tanítványai előtt, hogy valóban Isten. Az esetnél lényeges Jézus bátorító szava: „Én vagyok, ne féljetek!”
E három elemmel a feltámadt Jézus megjelenései alkalmával is találkozunk. A feltámadt Krisztus megdicsőült testére már nem vonatkoznak a fizikai törvények, nem jelent számára akadályt a zárt ajtó, képes bárhol megjelenni. Feltámadása utáni megjelenéseivel Jézus igazolja övéi előtt, hogy valóban Isten. A félelmükben bezárkózó apostolokat így köszönti: „Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek!” (Lk 24,36).
A vízen járás csodáját és a Feltámadott megjelenéseit, még egy negyedik elem is összeköti, amely a mi számunkra nyújt fontos vigasztalást: az Úr nem hagyja magára tanítványait, hanem a nehéz, kilátástalan helyzetben is övéivel marad és vezeti őket a biztos cél felé. Ezt érezhették meg az ellenszélben evező tanítványok, ezt érezték a félelmükben bezárkózó apostolok és mi is ezt érezhetjük, amikor az élet gondja keresztként nehezedik ránk. Az Úr velünk van, megnyugtat minket, és reményt, a feltámadás reményét önti belénk, hogy megingásaink, megtorpanásaink után újra elinduljunk és továbbhaladjunk az üdvösség felé.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy az állandó változásban te vagy az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Jn 6,1-15

Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítást idézi fel a mai evangélium. Jézus kenyeret és halat ad a Tibériás-tó mellett összegyűlt embereknek. Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás eseménye, amelyről a múlt pénteken olvastunk. Ez utóbbi esetnél, amikor az apostolok kiérnek a partra hajójukkal, Jézus hallal és kenyérrel várja őket.
A két csodát a közös helyszínen kívül több más elem is összeköti. Mindkettőben jelen van az isteni cselekedet, Jézus tette, amely pótolja a hiányt, megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Emellett közös elem az emberi közreműködés, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak ki kell vetniük a hálót a vízbe. Az embernek tehát valamit tennie kell a csoda érdekében és nem várhatja tétlenül, hogy Isten mindenről gondoskodjék. János evangélista hosszasan írja le a körülményeket, de magát a csodát egyetlen mondattal foglalja össze: „Jézus fogta a kenyereket, hálát adott és kiosztotta a népnek.” Ennek köszönhetően mindenki jóllakott. Hiszek-e a csodában?
A hagyományos értelmezés szerint a kenyérszaporítás csodája az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában, az átváltoztatott kenyérben Jézus a testét adja nekünk. Elfogadom-e hittel, hogy a szentáldozásban az Úr szent testét veszem magamhoz?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”

Jn 3,31-36

Elmélkedés:

János evangélista ebben a részben Jézus mondásaiból egy olyan beszédet formál, amely megvilágítja a korábbi beszélgetés témáját, azaz a megváltás és a szeretet titkát, a kereszt titkát.
A hit Isten megismerésének útja. Ezen az úton ráébredünk arra, hogy Isten legfőbb tulajdonsága a szeretet, az ő lényege a szeretet, Isten maga a szeretet. János mintegy vallomásszerűen írja: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek” (Jn 4,16). Isten szeretetének az a legnagyobb foka, hogy az Atya elküldi Fiát, Jézust a világba, aki feláldozza magát a kereszten. Bár bűneink miatt ítéletet és büntetést érdemelnénk, és bár oly sokszor megbántjuk Istent bűneinkkel, ő nem akar emiatt büntetni minket, hanem kész megbocsátani, Isten nem szeretne minket elítélni, hanem a végsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentsen minket. Ha ennyire határtalan az isteni szeretet, akkor mi miért vagyunk kicsinyesek, amikor az ő szeretetének viszonzásáról vagy a felebaráti szeretetről van szó? Utánozzuk Isten nagylelkű szeretetét!
Ha hiszünk Jézus megváltó halálában és üdvösségünket kiérdemlő feltámadásában, mint az isteni szeretet jelében, akkor a hit útja új távlatként, új célként nyílik meg számunkra. Ez az út a halálon és a feltámadáson át az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jócselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

Jn 3,16-21

Elmélkedés:

Bár János evangélista írásában közvetlenül a Nikodémussal folytatott éjszakai beszélgetés után következik a mai evangéliumi szakasz, mégsem tűnik úgy, hogy Jézus kifejezetten neki beszélne. Megszűnik ugyanis a párbeszédes jelleg, s Jézus inkább egy beszédet mond, amely gondolatilag ugyan kapcsolódik a Nikodémussal való beszélgetés témájához, mégis inkább annak részletesebb kifejtése, magyarázata. A szövegben arról van szó, hogy Isten az emberek iránti szeretetből elküldi Fiát a világba. A Fiúban való hit az emberek számára az örök életet jelenti. Akik hisznek a Fiúban, azaz Jézus Krisztusban, mint Megváltóban, azok a világosságra jutnak. Akik viszont gonosz módon elutasítják és nem hisznek benne, a sötétségre jutnak. A világosság és a sötétség ebben az esetben az üdvösséget és a kárhozatot jelenti.
Az evangélista a kereszt és a megváltás titkára irányítja figyelmünket az Úr szavaival: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Az üdvtörténet kiindulópontja az Atya végtelen szeretete. A bűnnel az ember elfordul Istentől, magára vonja haragját, s az igazságosság elve szerint büntetésre számíthat. Isten azonban mégsem büntetni akar, hanem szeretetből megkönyörül az emberen, megbocsát a bűnös embernek. Az isteni irgalmasság ezen bőséges kiáradása annak köszönhető, hogy a Fiú a végsőkig engedelmeskedett az Atyának, feláldozta életét üdvösségünkért.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Jn 3,7-15

Elmélkedés:

Mit tudhatunk meg Nikodémusról, akiről a mai evangéliumban olvasunk? Bizonyára ő is értesült Jézus csodáiról és arról, hogy a csodák láttán sokan hittek benne. Nikodémus még nem jutott el a hitre, de szeretne Jézussal találkozni, hogy világosabban lásson, többet megtudjon róla. Éjszaka keresi fel Jézust, s ennek az lehet az oka, hogy a többi farizeus előtt, a főtanács tagjai előtt titokban akarja tartani, hogy érdeklik a Jézus által véghezvitt csodák, illetve érdeklődést tanúsít tanítása iránt. Jézus és Nikodémus beszélgetéséből csak részleteket közöl az evangélista, s ebből kiderül, hogy Nikodémus valószínűleg nem számított arra, hogy Jézus ennyire komoly dolgokat fog neki mondani mindjárt első találkozásuk alkalmával. Talán nem is értett meg mindent világosan, de nem távozik ebben a helyzetben. Nem gondolja, hogy másért jött ide, nem kéri, hogy inkább másról beszéljenek, hanem engedi, hogy Jézus vezesse gondolatait, tanítsa őt.
Hozzáállása és nyitottsága tanulságos számunkra, mert nem csupán kíváncsiság vezeti, hanem lelkének vágya, amely mennyei igazságokra szomjazik. Ezért kérdezi meg Jézust: Hogyan lehetséges az újjászületés?
A lelki újjászületés a hit által a Szentlélekben történik – tanítja őt Jézus. Van-e bennem alázat, hogy Jézust kérdezzem? Engedem-e, hogy neveljen, tanítson? Az örök élet igéi nála vannak.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”

Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.

Lk 1,26-38

Elmélkedés:

A liturgikus évben március 25-én ünnepeljük Urunk születésének hírüladását. Mivel ez a nap idén nagyhétfőre esett, ezért az ünnep átkerül a mai napra.
A mindenható Isten üdvösségünk történetében egyedülálló feladatra választja Máriát: ő lesz a megtestesült Ige, a Megváltó édesanyja. Ennek hírét közli Gábor angyal a názáreti lánynak, ahogyan azt a mai evangéliumban olvassuk. Az üzenetből Mária megismeri Isten vele kapcsolatos tervét, majd kezdeti csodálkozása után elfogadja ezt a tervet, elfogadja sajátos feladatát az üdvösség művében. Egy ember beleegyezésére, Mária igenjére volt szükség ahhoz, hogy Isten Fia emberré lehessen, megszülethessen, eljöhessen emberi világunkba. És ebben a beleegyezésben benne van az egész emberiség vágya, mindazoké, akik Istentől várják a szabadulást, a megváltást, az üdvösséget.
Mária felajánlotta magát, egész életét Istennek. Ennek köszönhetően tudott az isteni kegyelem csodálatos gyümölcsöt teremni benne. Együttműködik a kegyelemmel, engedi, hogy a kegyelem átformálja és alkalmassá tegye a szolgálatra.
Isten bennünket is kiválaszt valamilyen feladatra, nekünk is küldetést ad, és alkalmassá tesz minket arra, hogy együttműködjünk kegyelmével. Ha felismerjük a mindenható Isten velünk kapcsolatos szándékát, akkor fogadjuk azt örömmel! Engedjük, hogy átformáljon minket az isteni kegyelem! Tegyük meg, amit Isten kér tőlünk! Legyen a mi életünk is szolgálat, Istennek tetsző szolgálat!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Jn 20,19-31

Elmélkedés:

Boldogok az irgalmasok
Húsvét 2. vasárnapját Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére az Isteni Irgalmasság napjaként ünnepeljük meg.
Sokan nem értik az irgalmasság fogalmát. Úgy gondolják, hogy valakivel irgalmasságot gyakorolni és valakinek megbocsátani emberi gyengeséget, megalkuvást vagy gyávaságot jelent. Az ilyen emberek inkább erősnek mutatják magukat, s arra hivatkoznak, hogy képesek megvédeni az igazságosság elvét, azaz a jóknak jutalmazás, a rosszaknak büntetés jár. Közben elfeledkeznek arról, hogy az igazságosság végsőkig való érvényesítése valójában a legnagyobb igazságtalansághoz és irgalmatlansághoz vezet.
Mások nem is ismerik az irgalmasságot! Ők inkább magukba zárják sebeiket, nem felejtenek, soha és senkinek nem bocsátanak meg, de nem is kérnek bocsánatot senkitől. Nem állnak bosszút és nem törik fejüket azon, hogy miként vághatnának vissza az őket ért valós vagy csak vélt sérelmekért, de ha úgy adódna a helyzet valószínűleg kihasználnák a lehetőséget és visszavágnának. Gondolkodásuk és kegyetlen magatartásuk arra vezethető vissza, hogy nem találkoztak Isten irgalmával vagy nem ismerték fel azt saját életükben.
Miként ismertethető meg az emberekkel Isten irgalmassága? A kereszt és a feltámadás hirdetésével. Mindkettő sajátos módon tárja fel előttünk az isteni irgalmasság titkát. Jézus megostorozását, tövissel koronázását, elítélését, kigúnyolását, kereszthordozását és keresztre feszítését, tehát egész szenvedéstörténetét és halálát szemlélve azt láthatjuk, hogy amikor leginkább rászorul az emberek irgalmára, ezt nem kapja meg. Utolsó szavaival ennek ellenére azokért könyörög, akik vele ezt a kegyetlenséget művelik: „Atyám, bocsáss meg nekik, hiszen nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Jézus azért vállalja a halált, hogy az embereket megváltsa a bűntől, s ezáltal győzedelmeskedjen Isten irgalma. Másrészt a feltámadás által is megismerhető az irgalmasság. A kereszten szenvedő Megváltó úgy érzi, hogy az Atya is elhagyta, de feltámadásában megtapasztalja az Atya irgalmát és szeretetét, amely erősebb a bűnnél és a halálnál.
Krisztusban találhatjuk meg az irgalmasság kimeríthetetlen forrását. Ő az, aki megváltott minket, s ő szabadít meg bűneinktől. A végtelen isteni irgalom kiáradásának helye a gyóntatószék, ahol a szentgyónás folyamán megtapasztalhatjuk, hogy az irgalmas Isten megbocsátja minden bűnünket. A szentgyónásra mindig bizalommal készüljünk. Elsősorban ne a büntetéstől való félelem vezessen minket Istenhez, hanem az iránta való szeretet. Az igazi bűnbánat ugyanis mindig Isten iránti szeretetből fakad. Megérzem, hogy Isten szeret, kész nekem megbocsátani, s erre szeretetből fakadó bűnbánattal válaszolok. Nincs olyan súlyos bűn, amit Isten ne tudna és ne akarna megbocsátani. Ha valaki azonban vakmerő módon bizakodik a megbocsátásban és azt feltételezi, hogy Isten úgyis meg fog neki bocsátani, és emiatt nem tartja szükségesnek a gyónást, az teljesen félreértelmezi a megbocsátást. A szentgyónásra mindig azzal a tudattal készüljünk, hogy az irgalomban gazdag mennyei Atyával találkozhatunk. Fogadjuk el Isten megbocsátó irgalmát!
Az irgalmassággal és a megbocsátással kapcsolatban van még egy feladatunk: legyünk irgalmasok, miként Atyánk is irgalmas hozzánk! Éljen szívünkben Jézus mondása: Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk Jézus, te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Úgy szemléljük sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”

Mk 16,9-15

Elmélkedés:

Szent Márk evangélista művének végén összefoglalja a feltámadt Krisztus jelenéseit, de ez a sor nem teljes. Mindössze három jelenést említ: Mária Magdolna és a két emmauszi tanítvány esetét, valamint az apostolok előtti megjelenést. Az esetek felsorolásakor hangsúlyos a hitetlenség, amely Jézus ajkáról vádként fogalmazódik meg. A hitetlenség gyakori emlegetése után merész fordulatnak tűnik, hogy ezek az emberek a következő küldetést kapják: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Az Úr parancsa mögött az húzódik meg, hogy az érintettek időközben eljutottak a hitre. Lassú volt ez a folyamat, de az Úr most már úgy látja, hogy küldetést bízhat rájuk.
A hit azt jelenti, hogy biztos és igazolható ismeretek, valamint megalapozott tudás alapján bízunk a másik személy kijelentéseiben, szavában. E bizalom alapja, hogy a másik személyt igazmondónak tartjuk, elfogadjuk tanúságtételét.
A hit útján a hívő embernek is meg kell küzdeni azzal, hogy hite meggyengül, megkísérti őt a hitetlenség. Érdemes kérnünk az Urat, hogy ő növelje, ő erősítse meg hitünket. Elfogadom-e a Krisztusról szóló tanúságtételt? Hiszek-e feltámadásában? Akarok-e én is tanúja lenni? Segítek-e másokat abban, hogy megismerjék Krisztust?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz! Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak! Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk!

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.

Jn 21,1-14

Elmélkedés:

Péter apostol útkereséséről olvasunk a mai evangéliumi részben. Már a húsvéti esemény, Jézus feltámadása után vagyunk. Péternek az a nagyszerűnek tűnő ötlete támad, hogy halászni megy. Úgy érzi, hogy Jézus halálával véget ért az a csodálatos út, amelyen három évig haladt együtt Jézussal a Genezáreti-tótól a Golgotáig, meghívásától egészen az Úr kereszthaláláig. Úgy gondolja, hogy ott kell folytatnia az életét, ahol három évvel ezelőtt abbahagyta, visszatér ahhoz a mesterséghez, amihez ért, s amitől egykor Jézus elszólította. Úgy tűnik, hogy megfeledkezett arról, hogy Jézus emberhalászatra hívta, ezért most újra bárkába száll, ki akar evezni, ki akarja újra vetni a hálót és halakat, igazi halakat akar fogni. Régi mesterségét talán még nem felejtette el egészen. A többiek nem akarják őt visszatartani, és mivel nekik sincs az adott pillanatban jobb ötletük, ezért Péterrel együtt ők is halászni indulnak.
Próbálkozásuk, tengeri útjuk meglehetősen rövidre sikerül, kudarcuk látványos: nem fognak semmit. Ebből a sikertelenségből Jézus vezeti ki őket, akinek útmutatására végül rengeteg halat fognak. Az élmény, a csodálatos halfogás szerencsére nem azt a hirtelen támadt gondolatot erősíti bennük, hogy nekik ezentúl a halászattal kell foglalkozniuk, hanem rádöbbennek arra, hogy Jézus nélkül semmit sem tehetnek, semmit nem ér a fáradozásuk. Csak lassan kezdik megérteni, hogy hová vezet új útjuk.
Biztosan nekem is vannak nagyszerű ötleteim, de érdemesebb volna azon az úton indulnom, amit az Úr mutat nekem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.