Evangélium 2024. július 5. – Péntek

 

Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

Mt 9,9-13

Elmélkedés:

Máté meghívásának története, amelyet a mai evangéliumban olvasunk, a béna meggyógyításának csodáját követi és szervesen kapcsolódik ahhoz, mégpedig abból a szempontból, hogy itt is Isten irgalma nyilvánul meg.
A farizeusok csodálkozását és botránkozását könnyű megértenünk, ha ismerjük a korabeli vámosok tevékenységét és szerepét. A vámosok munkája abból állt, hogy a rómaiak számára beszedték a zsidóktól az adókat. Már önmagában az a tény, hogy az elnyomó hatalmat kiszolgálták erős ellenérzést váltott ki az emberekből, amelyet tovább fokozott, hogy mindenkit igyekeztek becsapni, azaz több adót követeltek és ez a többlet az ő hasznuk volt. Mivel pénzzel bántak, ezért vallási szempontból tisztátalannak tekintették őket. A vámosok tehát a többiek szemében bűnös tevékenységet folytattak, mindenki igyekezett elkerülni őket. Jézus azonban egészen másként cselekszik, odalép Mátéhoz és meghívja, hogy legyen a tanítványa. Az újszerű hozzáállás látványos fordulatot hoz Máté életébe, azonnal követi Jézust.
Ugyanilyen fordulat, változás, lelki megújulás történik velünk, ha beismerjük sebzettségünket, bűnösségünket, engedetlenségünket. Ismerjük be, hogy szükségünk van lelkünk gyógyítójára, az irgalmas Jézusra, aki hozzánk lép, meghív minket követésére és megajándékoz a bűntől való szabadulással.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te tudatosan vállaltad a kereszthordozást a mi megváltásunkért és üdvösségünkért. Engedelmes voltál az Atyának, aki ezt az áldozatot kérte tőled. Taníts minket is engedelmességre és kereszthordozásra! Légy velünk, példád segítsen, erősítsen és bátorítson! Segíts minket, hogy sikerrel fáradozzunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb boldogság az számunkra, hogy elnyerjük az örök életet.

Evangélium 2024. július 4. – Csütörtök

 

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

Mt 9,1-8

Elmélkedés:

A béna meggyógyításának történetébe Máté evangélista nagyon ügyesen szövi bele a bűnbocsánatról szóló tanítást. A történetet tehát úgy érdemes olvasnunk, hogy mindkét szálat, azaz a testi és a lelki gyógyítást is figyelemmel kísérjük. Jézus számtalan csodát tett tanító útja során, és sokféle betegségből meggyógyította az embereket. Isteni hatalmáról és természetfeletti erejéről tanúskodnak ezek a gyógyulások.
A bűnbocsánat szentségében szintén Isten hatalmának, pontosabban irgalmának köszönhetően részesülünk. Az irgalmas Isten ugyanis képes eltörölni minden bűnünket, s új életet kezdhetünk vele. Igen, a szentgyónásban arról van szó, hogy a természetfeletti világ, az isteni kegyelem beavatkozik emberi életünkbe, hogy minket felemeljen. Ennek szép példája a béna esete, aki teljesen magatehetetlen, csak barátai segítségével kerülhet Jézus közelébe, de az isteni közbeavatkozásnak köszönhetően meggyógyul, s ennek bizonyítéka, hogy a saját lábán távozhat.
A csoda megtörténte után a meggyógyult béna hazamegy. Minden bűnbánat és megtérés valójában hazamenetel, olyan, mint a tékozló fiúé, aki szintén hazatért atyjához. A bűnbánatot hirdető Jézus ma hozzánk fordul: Hol jársz? Felismered-e bénaságodat és beismered-e bűnösségedet? Indulj el haza!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Jézus! Bűnbánó szívvel lépünk eléd. Levetjük magunkról a hiúság, a kevélység, az önelégültség, az önzés és a szeretetlenség ruháját. Kérünk, add ránk a lelki megtisztulás új ruháját! A szentgyónásban újra és újra megtapasztaljuk, hogy megbocsátasz nekünk. Bár mi méltatlannak tartjuk magunkat, te mégis méltónak találsz minket arra, hogy felemelj bűneinkből. Segíts minket, hogy mi irgalmas szívvel forduljunk embertársaink felé és mindig tudjunk tiszta szívből megbocsátani! Taníts minket nagylelkűségre!

Evangélium 2024. július 3. – Szerda, Szent Tamás apostol

 

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”

Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”

Jn 20,24-29

Elmélkedés:

A jól ismert húsvéti jelenetet, a feltámadt Jézus és Szent Tamás találkozását beszéli el az evangélium az apostol ünnepén. Miért volt ő hitetlen? Azért, mert nem volt együtt a többi apostollal, amikor Jézus megjelent nekik. Nem tudjuk meg a történetből, hogy merre járt és mi dolga volt éppen akkor, de tény, hogy lemaradt valamiről. Az ő számára nem volt elég bizonyíték társainak egybehangzó állítása, hogy látták a Feltámadottat. Tamás meg akart személyesen is győződni arról, hogy a Mester valóban él, látni akarja őt, meg szeretné érinteni a sebhelyeket.
Tamás kételkedik és hitetlenkedik. Az a nyolc nap, ami Jézus két megjelenése között eltelik, valószínűleg még inkább felerősíti Tamásban a kételkedést. Vajon meg fog-e újra jelenni Jézus? Vajon teljesül-e az ő vágya, láthatja-e őt? Vajon csak egyszeri alkalom volt az Úr megjelenése és ő végleg lemaradt egy megismételhetetlen élményről? Vajon meddig kell várnia? Ilyen gondolatok, kérdések járhattak Tamás fejében nyolc napon át. Ha néhány napig győzködték is őt apostoltársai arról, hogy valóban igazat mondanak, a nyolcadik napra már biztosan lemondtak arról, hogy meggyőzzék hitetlenkedő társukat. Nem is az ő szóbeli tanúskodásuk, hanem az Úr újbóli megjelenése hoz fordulatot Tamás életébe. Jézus nem hagyja kétségek között, hanem megmutatja neki sebhelyeit. Így oszlatja el hitetlenségét és ébreszti fel benne a hitet.
Kérem-e Jézustól a hit ajándékát? Tudok-e kitartóan imádkozni hitem erősödéséért?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!

Evangélium 2024. július 2. – Kedd, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony)

 

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.

Lk 1,39-56

Elmélkedés:

Szűz Mária az angyali üdvözletkor tudta meg, hogy Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen. Ő elfogadta ezt a kiválasztottságot, igent mondott Isten akaratára, s ennek köszönhetően megfogant méhében a gyermek. Ugyanekkor az angyal mintegy szavainak igazolására arról is említést tett, hogy Mária rokona, Erzsébet szintén gyermeket vár. A hír hallatára a názáreti leány elindult Erzsébethez. Nem az vezette, hogy bizonyítékot szerezzen az angyal által hozott üzenet igazságáról, hanem hogy a szülés előtti hónapokban segítségére legyen Erzsébetnek, aki ekkor már idős volt.
Kettejük találkozását ünnepeljük a mai napon, amelynek evangéliuma a két gyermeket váró asszony örömét hirdeti. Érdemes odafigyelnünk Mária alázatára. Egyrészt az Úr alázatos szolgálóleányaként fogadja el Isten vele kapcsolatos tervét. Jézus megtestesülésének pillanatától fogva Mária egész élete a megváltás szolgálatában áll. Másrészt rokonát, a megváltó előhírnökének, Keresztelő Jánosnak az édesanyját szolgálja. Nem hivatkozik arra, hogy neki is sok gondja, tennivalója van, hanem szeretettel áll Erzsébet szolgálatára.
Csatlakozzunk mi is a két örvendező asszonyhoz! Fejezzük ki mi is hálánkat a megváltás isteni ajándékáért! Állítsuk mi is alázattal életünket Isten szolgálatába!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te tudatosan vállaltad a kereszthordozást a mi megváltásunkért és üdvösségünkért. Engedelmes voltál az Atyának, aki ezt az áldozatot kérte tőled. Taníts minket is engedelmességre és kereszthordozásra! Légy velünk, példád segítsen, erősítsen és bátorítson! Segíts minket, hogy sikerrel fáradozzunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb boldogság az számunkra, hogy elnyerjük az örök életet.

Evangélium 2024. július 1. – Hétfő

 

Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.

Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”

Mt 8,18-22

Elmélkedés:

Két találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. Mindkettő esetében Jézus követése a téma. Máté evangélista nem zárja le a rövid párbeszédeket, így nem tudjuk meg, hogy miként döntöttek. Mivel azonban hiányzik a pozitív állásfoglalásuk, azaz annak kijelentése, hogy Jézus figyelmeztetése ellenére is készek követni őt, jogosan feltételezzük, hogy végül mégsem vállalkoztak az Úr követésére. Vajon miért? A kezdeti lelkesedést miért nem követte felelős döntés?
Talán önmagukkal, saját képességeikkel, erejükkel sem lennének tisztában a szereplők. Mintha még nem válaszolták volna meg életük során azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Lelki fejlődésük során mintha átugrották volna ezt a kérdést, és mindjárt egy következő lépést akartak volna megtenni, mégpedig azt, hogy Jézushoz való viszonyukat, kapcsolatukat tisztázzák. Szép dolog a Krisztus-követés vágya, csodálatos, amikor valaki Istenhez szeretné kötni életét, de ez csak akkor történhet meg, ha ismerem önmagamat, származásomat és képességeimet. Enélkül nem tudok jövőt tervezni. Enélkül nem választhatok magamnak Mestert, akitől tanulhatok. Enélkül nem tudom valakinek a vezetésére bízni az életemet.
Életünk különböző szakaszaiban újra és újra válaszoljuk meg a „Ki vagyok én?” kérdést, és akkor majd látni fogjuk lelki előrehaladásunkat és könnyebben felismerjük, hogy milyen következő lépést kér tőlünk Isten.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!

Evangélium 2024. június 30. – Évközi 13. vasárnap

 

Abban az időben: Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.

Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.

Mk 5,21-43

Elmélkedés:

Leborulva kérte
Két csodáról olvasunk a mai evangéliumban, a tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyításáról valamint egy tizenkét esztendős, halott kislány feltámasztásáról. A két történet hallatán a Jézushoz forduló beteg asszony lelkületére és a Jézushoz forduló elöljáró lelkületére próbáljunk figyelni.
A kérő embernek nincs egyetlen felesleges szava sem. Itt nincs helye szószátyárkodásnak vagy bőbeszédűségnek, sőt, még a kötelező udvariasság is elmarad. Gondoljunk csak bele: ha valakitől valamilyen szívességet várunk vagy kérni szeretnénk valamit, először agyba-főbe dicsérjük, hogy jóindulatát felkeltsük és ne utasítson vissza minket. Elmondjuk neki, hogy ő a legügyesebb és egyedül ő képes megoldani a problémánkat. Megdicsérjük hozzáértését, kifejezzük elismerésünket és csak utána fogunk bele, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk. Az evangéliumi történetben egészen másként történik mindez. A gyógyulni akaró asszony például meg sem szólal. Nem akar beszélni a bajáról, nem akarja magára vonni a figyelmet, azt reméli, hogy titokban megoldódik az ügye. És ott van a másik esetben Jairus, aki odalép Jézushoz és megszólal: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” (Mk 5,23). A lehető legrövidebben fogalmazza meg kérését. Nem udvariaskodik, nem magyarázkodik, nem hivatkozik társadalmi tisztségére és feladatára, nem részletezi kislánya betegségét. Mennyire csodálatos, hogy Isten ért az ember olykor nehezen megfogalmazott néhány szavából is. Isten ért a gondolatainkból, még azt is tudja, amit nem merünk vagy nem tudunk kimondani.
A beteg asszony és az elöljáró magatartásának van egy másik közös eleme, mégpedig a Jézus előtti leborulás. Jairus odalép Jézushoz és „a lába elé borult”, így adta elő kérését. Az asszony pedig, amikor Jézus magához szólította, „odaborult eléje” és így vallotta be, hogy mit tett. Ebben a leborulásban bizonyára az is benne van, hogy kifejezik tiszteletüket az isteni hatalom, nagyság előtt, de talán fontosabb az ő benső meghajlásuk, amely az alázatnak a kifejezése. Nem követelőznek, hanem alázatosan készek elfogadni azt, amit Jézus tenni fog. Kéréseinkben mindig legyen meg ez az alázat, Isten akaratának elfogadása, aki jól tudja, hogy mire van szükségünk, mi használja lelkünk üdvösségét.
Lelkületük harmadik fontos eleme, s minden bizonnyal legfontosabb eleme a hit. A meggyógyult asszonyhoz így szól Jézus: „A hited meggyógyított téged.” Jól kell értenünk ezt a kijelentést! A csodát Jézus tette, az ő isteni erejének köszönhetően nyerte vissza egészségét az asszony, de mindennek feltétele volt a hit, az asszony hite. Az elöljárót, Jairust így bátorítja Jézus, amikor meghozzák a hírt, hogy beteg kislánya időközben meghalt: „Ne félj, csak higgy!” A hit tehát az ő esetében is a csodához tartozó fontos elemként jelenik meg. Ki kell egészítenünk mindezt azzal, hogy szinte kivétel nélkül minden más csodás gyógyítás esetében a hit feltétele a gyógyulásnak. Legyen szó vakokról, leprásokról, mozgásképtelen bénákról vagy más betegségben szenvedőkről, ők vagy hozzátartozóik mindig kifejezik hitüket, és ezután történik meg a csoda. Az is igaz továbbá, hogy ezek a csodák sok esetben hitet ébresztenek az emberekben, akik látják őket.
Tanítson bennünket a két evangéliumi történet arra, hogy hittel forduljunk kéréseinkkel Istenhez, és az ő napjainkban tapasztalható jócselekedetei ébresszenek hitet bennünk!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára! Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Evangélium 2024. június 29. – Szombat, Szent Péter és Szent Pál apostolok

 

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”

Mt 16,13-19

Elmélkedés:

Hitvalló és hithirdető példaképeink
Bár Szent Péter és Pál apostolok életútja egészen különböző volt, mégis az egyház régi hagyománya szerint egy napon ünnepeljük a két apostolfejedelmet, a hitvalló Pétert és a hithirdető Pált.
Az örökkévaló és mindenható Isten maradandósága és szilárdsága a sziklához hasonló, s ehhez viszonyítva az ember sokszor csak egy porszemnek érzi magát gyengesége, tehetetlensége miatt. De Isten, aki az üdvösség beteljesítése érdekében a közreműködésünket kéri, erre a kevéske emberire is számít. Úgy akar rá építeni, hogy előbb a porszemnyi embert sziklává alakítja, aki már kibírja az idők viszontagságait, s nem roppan össze a ránehezedő teher alatt. Amikor Jézus új nevet ad Simonnak, s Péternek, azaz sziklának nevezi őt, akkor gyenge emberségét teszi képessé arra, hogy mint Isten kegyelme által megszilárdult alapra épüljön az Egyház. Az új név azt jelzi Péter számára, hogy új feladatot, küldetést kap, amelynek teljesítésére Jézus megújító segítsége teszi őt alkalmassá.
Péter apostol nagy lelki mélységeket és magasságokat járt be. Amikor Jézus a reá váró szenvedésekről beszélt apostolainak nyíltan kijelentette, hogy Jeruzsálemben szenvednie kell és meg fogják ölni. Az Úr szavai Péter apostol értetlenségét és tiltakozását váltották ki, amire Jézus ezt mondta neki: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” (Mk 8,33). Amikor Jézus a víz tetején járt és Péter a hajóból kiszállva elindult felé a vízen, de hitetlensége miatt hamarosan süllyedni kezdett, akkor annak köszönhette megmenekülését, hogy Jézus megragadta és kimentette őt (vö. Mt 14,22-33). A legfájdalmasabb pedig kétségtelenül az lehetett a főapostol számára, amikor háromszor megtagadta Mesterét. E lelkileg nehéz helyzetek mellett Péter lelki nagyságáról és erős hitéről is tanúságot tett. Az ő csodálatos hitvallását olvassuk a mai evangéliumban: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16) – mondja Péter a saját és apostoltársai nevében. Szent Péter hitünk megvallásában példakép számunkra. Az üldöztetések és a szenvedések próbatételei sem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy hitünket megvalljuk. Sőt, éppen az ilyen időszakokban van szükség arra, hogy tanúságot tegyünk hitünkről.
Pál példája pedig arra bátorít bennünket, hogy a hit igaz tanítását mi is továbbadjuk. Akár alkalmas, akár alkalmatlan, akár szívesen fogadják azt, akár nem, hirdetnünk kell Krisztus evangéliumát.
Pál apostol életében megfigyelhető, hogy bőven kijutott neki a testi szenvedésekből. Ő maga írja le a korintusiaknak szóló levelében, hogy sokszor volt fogságban és gyakorta halálveszélyben, egyszer megkövezték, több alkalommal megvesszőzték, háromszor szenvedett hajótörést, veszélyben volt úton, folyóvizeken és pusztaságban, veszélyben a pogányok között és a hamis testvérek körében (vö. 2Kor 11,21-29). Mindezek ellenére hűséggel és nagy bátorsággal hirdette az evangéliumot azoknak a közösségeknek, ahová útjai során eljutott.
Ahogyan Péter az Atya kinyilatkoztatására vallotta meg hitét Jézusról, s ahogyan Pált Isten erősítette meg az igehirdetés feladatában, ugyanúgy hitvallásunkban és hithirdetésünkben minket is segít Isten kegyelme. Szent Péter és Pál apostolok Krisztus ügyéért küzdöttek, és ezért kapták meg Istentől a mennyei jutalmat, a dicsőség koronáját. Kövessük őket abban, hogy életünket mi is Isten szolgálatába állítsuk a mennyei jutalom reményében!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!

Evangélium 2024. június 28. – Péntek

 

Amikor Jézus befejezte a hegyi beszédet és lejött a hegyről, nagy sokaság követte. Ekkor odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” Erre a leprás azonnal megtisztult. Akkor Jézus így szólt hozzá: „Nézd, ne mondd el ezt senkinek se, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl azt az áldozatot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul a gyógyulásról!”

Mt 8,1-4

Elmélkedés:

Máté evangélista a hegyi beszédben részletesen leírta Jézus tanítását. Ezt követően új részt kezd művében: Jézus csodáinak ismertetését. Ahogyan az előzményekben az Úr tanítása döntési helyzetbe állította, állásfoglalásra késztette a hallgatóságot, ugyanúgy a csodák is ezt a hatást váltják ki azok szemlélőiből. Hatásukra egyesek eljutnak a hitre, míg mások továbbra is kételkednek Jézus isteni származásában és hatalmában.
A csodás gyógyítások sorozatát a leprás esete kezdi meg, erről olvasunk a mai napon. A beteg Jézus segítségét kéri gyógyulása érdekében. A magyar fordítás könnyen félreérthető. A kérésnek ugyanis nem az a lényege, hogy a leprás beteg Jézus akaratától, pillanatnyi hangulatától teszi függővé a gyógyítást, azaz ha akarja, megtisztíthatja, de ha nem akarja, akkor nem fogja meggyógyítani. A gyógyulni vágyó inkább ezt mondja: te képes vagy arra, hogy megtisztíts. Te rendelkezel azzal az erővel, amivel meg tudsz gyógyítani. Neked olyan hatalmad van, amely felülmúlja az emberi gyengeséget és ez a hatalom képes megszüntetni a betegségeket. Csak a te akaratodon, szándékodon múlik, hogy megteszed-e ezt a kérésemre.
A beteg tehát kifejezi hitét, hogy Jézusban olyan személyt lát, aki tud neki segíteni, mert isteni ereje van. Ezt a hitet jutalmazza meg Jézus azzal, hogy csodát tesz.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Üdvözítő Istenünk! El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a te akaratod az volt, hogy szenvedésével és halálával váltson meg bennünket Jézus. Be kell látnunk: félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük a te szándékaidat! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. A te irántunk való szereteted legnagyobb tanújelét láthatjuk abban, hogy Fiad, Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Segíts felismerni Jézusban Megváltónkat!

Evangélium 2024. június 27. – Csütörtök, Szent László király

 

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Mt 22,34-40

Elmélkedés:

Az Isten felé indulás legegyszerűbb módja, ha megismerjük a vallásosság szokásait, hagyományait, törvényeit és cselekedeteit. Ezek természetesen összefüggő, egységet alkotó elemei a vallásgyakorlatnak. Csatlakozunk egy vallási közösséghez, megismerjük és mi magunk gyakorolni kezdjük ezeket az elemeket, s ezáltal kialakul egy életrend, egy életforma. A kereszténység nagy ereje abban áll, hogy törvényeink és hagyományaink Istentől származnak. Bár az évszázadok során az Egyház számos törvényt és rendelkezést hozott, amelyek a közösség tagjainak életét hivatottak szabályozni, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy mindezek alapjául Isten eredeti törvénye szolgál.
A lelki élet útján azonban eljutunk ahhoz az állomásig, amikor kezdjük megkérdőjelezni, bírálni a törvényeket. Mondhatjuk, hogy vallási öntudatra ébredünk, de végső soron ez bizony lázadás Isten ellen. Vannak, akik a végsőkig fokozzák magukban ezt az ellenállást és mindent elutasítanak, ami Istennel kapcsolatos, még az ő létezését is tagadni kezdik.
Az ember lázadása mégsem tarthat örökké, az élet próbatételeinek és Isten kegyelmének köszönhetően eljuthat a lelki megnyugváshoz, az Istenre találáshoz. Ezen a ponton érdemes újra és újra elolvasnunk Jézus szavait, amely szerint a szeretet a legfőbb törvény, az Isten felé és az embertárs felé megnyilvánuló szeretet. Az Istenben való megnyugvás ugyanis annak felismerését jelenti, hogy Isten azért adja nekem ezt a törvényt, mert szeret engem és az örök életre hív.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Evangélium 2024. június 26. – Szerda

 

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.”

Mt 7,15-20

Elmélkedés:

Sok ember azt várja a vallástól, hogy teljesítse azt a vágyát, hogy Istennel találkozzon. A vallás tulajdonképpen kijelöli számára azt a helyet és időt, ahol és amikor találkozhat Istennel, és meghatározza azokat a cselekményeket, amelyek által létrejön a találkozás. Ezért épülnek a templomok és más szent helyek, ezért mondjuk azt, hogy a hét egyik napját, a vasárnapot szenteljük meg és ezért vannak szertartásaink. Minden körülmény biztosított, a hely, az idő és a szent cselekmény, hogy találkozzunk Istennel. De akkor miért van az, hogy aki eljár a templomba vasárnaponként, hogy részt vegyen a szentmisén, nem érzi feltétlenül minden alkalommal azt, hogy találkozott Istennel?
Azt is várjuk a vallástól, hogy megmutassa nekünk a helyes, Istennek tetsző magatartásformákat. Ezt nevezzük erkölcsi rendnek, amely különféle törvényekben és parancsokban ölt testet, amelyeket jól ismerünk. De akkor miért van az, hogy hiába tartjuk meg a lehető legpontosabban a törvényeket, mégsem jutunk el általuk Istenhez?
Mindkét kérdésre ugyanaz a válasz: úgy tűnik, hiányzik belőlünk az alázat, annak alázatos elfogadása, hogy Isten ott és akkor találkozik velünk, amikor akar. Így is mondhatjuk: tudjuk, hogy a vallásosság, a lelki élet jó fa, és ez a fa biztosan jó gyümölcsöt terem. Csak éppen mi vagyunk balgák, mert olykor túl korán, éretlenül szakítjuk le a gyümölcsöt, máskor pedig túl későn ennénk belőle, amikor már megrothadt a fán. És vannak olyanok, akik egyáltalán nem akarnak enni az Isten adta gyümölcsből.
Kérjünk Istentől alázatot, és akkor majd tudni fogjuk, hogy melyik fáról és mikor kell leszakítanunk a gyümölcsöt.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!