Evangélium 2017. április 27. – Csütörtök

Abban az időben így  tanított Jézus: „Aki a  mennyből jön le, az  mindenki
fölött áll. Aki viszont a földről  való, az földies, és a földi  dolgokról
beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz  tanúságot,
amit látott és hallott, tanúságtételét  azonban senki sem fogadja el.  Ám,
aki mégis elfogadja  tanúságát, az  megerősíti, hogy  az Isten  igazmondó.
Akit Isten küldött, Isten  igéit hirdeti, mert Isten  nem adja szűkösen  a
Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki
hisz a Fiúban, annak örök élete van;  aki pedig nem hisz a Fiúnak, az  nem
nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”
Jn 3,31-36

Elmélkedés:

Jézusnak a  mai  evangéliumban olvasott  szavai  megvilágítják  keresztény
küldetésünket. Ezt  mondja: „Akit  Isten  küldött, Isten  igéit  hirdeti.”
Egyértelmű, hogy  ez a  kijelentés elsősorban  magára Jézusra,  a  második
isteni személyre vonatkozik. A Fiú azért jött a világba, hogy  mindenkinek
hirdesse az Isten országáról szóló örömhírt.
Másrészt vonatkozik Jézus követőire is. Feltámadása után, mennybemenetelét
megelőzően azt a  parancsot adta  az apostoloknak,  hogy folytassák,  amit
megkezdett, végezzék az evangélium hirdetését. Az Egyház minden korban  az
Úr parancsának igyekszik megfelelni. Ennek köszönhetően jutott el  hozzánk
a krisztusi tanítás, és  most a mi  kötelességünk az üdvösség  örömhírének
továbbadása a következő nemzedéknek.
A húsvéti időszak  a hit  útján vezet minket.  A hithez  nélkülözhetetlen,
hogy helyes képünk legyen Istenről.  Egy helytelen istenkép a  hitetlenség
veszélyét rejti magában. Istent  mindenekelőtt Jézus Krisztus személye  és
tanítása  által  ismerjük  meg.  Az  Úr  tanúságtétele  igaz.  Egyszerűen,
meggyőzően tanít minket a mennyei  dolgokról, a lelki gazdagságról,  Isten
titkairól. Tanítása által a mennyei dolgok vonzáskörébe kerülünk és  egyre
közelebb  kerülhetünk  a  minket  szerető  Istenhez.  Segítsen  minket  a
Szentlélek az igaz Isten megismerésében!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus  Krisztus!  Erőt vesz  rajtam  a csüggedés,  amikor  csalódást
okoznak az  emberek, terveim  kudarcba fulladnak  vagy váratlan  események
forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból,
az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De
te nem  hagysz  magamra, hanem  mellém  állsz, tanítasz  és  megismerteted
önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid,
követőid  közé!  Vezess  engem  az  Atya  közelébe,  hogy  a  vele  való
kapcsolatomat helyreállítsam!

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170427.mp3

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 26. – Szerda

 

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy
egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a
világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik
ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt
Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az
emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik
gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot,
és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki
azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson
nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Jn 3,16-21

Elmélkedés:

A megváltás forrása Isten irántunk való szeretete, amelyet nem kiérdemlünk
cselekedeteinkkel, hanem ajándékba kapjuk. A megváltás művében minden
értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért történik. Erről a szeretetről
tanított Jézus, ezt tanúsította a szenvedés vállalásával és halálával.
Reményünk szerint ezzel az irgalmas szeretettel találkozunk majd halálunk
és feltámadásunk után az örök életben. Isten nem akar minket elítélni
bűneink és engedetlenségünk miatt, hanem a legvégsőkig elmegy annak
érdekében, hogy megmentsen minket. A megváltás titkát így foglalja össze
Jézus a mai evangéliumi részben: „Úgy szerette Isten a világot, hogy
egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen.”
A megváltás az isteni szeretet csodája, amellyel a mennyei Atya egyszülött
Fiát adta a világnak, aki a keresztfán feláldozta életét az emberek
megváltása érdekében. Jézus önfelajánlása és áldozata azt eredményezi,
hogy új életet ad neki az Atya a feltámadásban. Ha hiszek Jézus
feltámadásában és kész vagyok arra, hogy felajánljam életemet Istennek,
akkor remélhetek abban, hogy feltámadok az örök életre.
A hit nem kényszer egyetlen ember számára sem, hanem Isten ajándéka,
amelyet elfogadva boldoggá, teljessé és értékessé válik életünk.
Elfogadom-e, hogy Isten teljessé tegye az életemet a hit által?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod
nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges.
Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk
megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az
élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi
gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget
nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el
nem múlik.

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 25. – Kedd

 

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt
hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A
szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön,
és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre
Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki:
„Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony,
mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk,
amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi
dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni,
ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe,
csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte
a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy
mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Jn 3,7-15

Elmélkedés:

A Nikodémussal való beszélgetés második részletét olvassuk a mai napon az
evangéliumban. János evangélista nem árulja el pontosan, hogy milyen
céllal érkezik Jézushoz Nikodémus, aki írástudó volt és a farizeusok
csoportjához tartozott. Bizonyára hallhatott Jézus csodáiról és arról,
hogy a csodák láttán sokan hittek benne. Nikodémus még nem jutott el a
hitre, és világosabban szeretne látni, többet szeretne megtudni Jézusról.
Éjszaka keresi fel őt, aminek vélhetően az az oka, hogy a többi farizeus
előtt szégyelli magát amiatt, hogy érdeklik a Jézus által véghezvitt
csodák, illetve érdeklődést tanúsít tanítása iránt. Talán nem is számított
arra, hogy a Jézussal való első találkozása során olyan komoly vallási
kérdés kerül szóba, mint a lelki újjászületés, amely az Úr kijelentése
szerint a hit által a Szentlélekben történik. Talán nem értett meg mindent
világosan az elhangzottakból, de felébred benne egy jószándékú
kíváncsiság. Engedi, hogy Jézus vezesse az ő gondolatait és tanítsa őt.
Ez a hozzáállás, Nikodémus magatartása nagyon tanulságos számunkra, mert
nem csupán kíváncsiság vezeti, hanem lelkének nyitottsága, amely igazságra
szomjazik. Nem a maga igazságát akarja Jézussal közölni, hanem kérdést
tesz fel: Hogyan lehetséges az újjászületés?
Az örök élet igéit Jézus adja nekünk. Engedem-e, hogy neveljen, tanítson?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled,
megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked
köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a
kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket
egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettel legyünk azzal, amit
Te ad nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 24. – Hétfő

 

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik
főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki:
„Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis
ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.”
Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem
születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte:
„Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza
anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony,
mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be
az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből
születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell
születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem
tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből
született.”
Jn 3,1-8

Elmélkedés:

A mai evangéliumban ismét egy olyan személlyel találkozunk, aki a hit
útját járja, bár ez a jelenet nem a feltámadt Krisztussal való
találkozásról szól, hanem korábban játszódik. Nikodémus a lelki
újjászületésről beszélget Jézussal, amely során felvetődik a vízből és a
Szentlélekből való újjászületés gondolata. Ezt bátran vonatkoztathatjuk a
keresztségre és a bérmálásra. A vízzel való keresztség, amelyet az Egyház
húsvét éjszakáján szolgáltat ki a hittanulóknak, lelki újjászületést
jelent. A megkeresztelt ember meghal a bűnnek és feltámad, újjászületik
Krisztusban. A bérmálás szentsége, amely a Szentlélek ajándékának
elnyerése, szintén újjászületést jelent: a megbérmált személy teljes
felelősséggel kötelezi el magát a keresztény életre. A lelki újjászületés
további lehetősége a bűnbocsánat szentsége, amelyben Isten eltörli a
bűnbánó ember vétkeit. Éljünk rendszeresen ezzel a lehetőséggel, amely
által az irgalmas Atya szeretett gyermekeiként fogad vissza minket
szeretetébe.
A húsvét ünnepe és a feltámadás titkának megismerése a hit útján indít el
mindannyiunkat, s ennek az útnak jelentős állomása a lelki újjászületés.
Krisztus test szerinti feltámadásának egyik következménye az, hogy
tanítványainak lelkileg kell újjászületniük, amit Isten Lelke kezdeményez
bennük.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó
és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis,
ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó
gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz
indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add,
hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán
emberek, ha tiszta a szívünk.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 23. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent  a
tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
zárva tartották  az  ajtót. Belépett,  és  így szólt  hozzájuk:  „Békesség
nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az  Úr
láttára öröm töltötte  el a tanítványokat.  Jézus megismételte:  „Békesség
nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak
után rájuk  lehelt,  és így  folytatta:  „Vegyétek a  Szentlelket!  Akinek
megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer,  s akinek nem bocsátjátok  meg,
az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük,
amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk
az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha  nem
érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel  oldalát,
én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük.
Ekkor  újra  megjelent  Jézus,  bár  az  ajtó  zárva  volt.  Belépett  és
köszöntötte őket: „Békesség nektek!”  Tamásnak pedig ezt mondta:  „Nyújtsd
ide az ujjadat  és nézd a  kezemet! Nyújtsd  ki a kezedet  és érintsd  meg
oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem  hívő!” Tamás így válaszolt: „Én  Uram,
én Istenem!” Jézus ezt mondta neki:  „Most már hiszel, Tamás, mert  láttál
engem. Boldogok, akik  nem láttak, és  mégis hisznek!” Jézus  még sok  más
csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek  megírva
ebben a  könyvben.  Ezeket  viszont  megírták,  hogy  higgyétek:  Jézus  a
Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés:

Egy találkozás pillanata
Az egyik hittanórán a feltámadt Krisztus megjelenéseiről tanultunk, többek
között arról, amit  ma olvasunk  az evangéliumban,  Tamás apostol  esetét.
Amikor a következő  órán visszakérdeztem  a tanultakat, az  egyik fiú  így
kezdte  a  történetet:  „Az  apostolok  bezárkózva  várták,  hogy  Jézus
megjelenjen  nekik.”  Többen  elcsodálkoztak  a  megfogalmazáson,  én  is
meglepődtem, valaki meg is kérdezte: „Várták? Biztos, hogy várták?” A  fiú
elgondolkozott, aztán igyekezett kijavítani: „Tényleg nem várhatták,  mert
akkor kinyitották volna az ajtót és nem zárják be.”
Az esetet  azért  említem,  mert gyermekként  és  felnőttként  is  könnyen
fogalmazunk pontatlanul  a  feltámadás körüli  eseményekkel  kapcsolatban.
Túlzás volna azt  állítani, hogy  az apostolok az  első pillanattól  fogva
hittek Jézus feltámadásában, rögtön megértették az események  jelentőségét
és azonnal  felfogták,  hogy  mi  lesz az  ő  küldetésük.  Az  evangéliumi
leírások nem is  tartalmaznak ilyen túlzásokat,  az evangélisták  őszintén
leírják, hogy az  apostolok csak  lassan jutottak  el a  hitre. Nem  azért
zárkóztak be, hogy így tegyék próbára Mesterüket, hogy képes-e  megjelenni
nekik, hanem  félelmükben, féltek,  hogy akik  Jézust megölték,  velük  is
hasonlóan  fognak  bánni.  És  egyáltalán  nem  várták  Jézust,  mert  még
elképzelni sem tudták, hogy valaha viszontlátják. Ekkor jelenik meg  nekik
a  feltámadt  Krisztus,  aki  számára  nem  akadály  a  bezárt  ajtó.
Csodálkozásukat, meglepettségüket, kételkedésüket  látva az Úr  megmutatja
nekik a „kezét  és az  oldalát”, azaz  azokat a  sebhelyeket, amelyeket  a
keresztre feszítéskor  szerzett, s  amely sebek  egyértelműen  tanúsítják,
hogy valóban ő  az. A  jelenlévők csak  ezek alapján,  a sebhelyek  láttán
kezdenek el örvendezni, hinni abban,  hogy van feltámadás, mert valóban  a
Feltámadott áll közöttük.
Nem érdemes csodálkoznunk azon, hogy a jelenéskor távollévő Tamás  apostol
hitetlenkedve, kételkedve hallgatja  később apostoltársai beszámolóját.  Ő
ugyanúgy kételkedik, mint a többiek azelőtt, hogy megjelent volna nekik az
Úr. Tamás csupán annyit szeretne látni, mint a többiek, nem többet, de nem
is kevesebbet. Ezt a  vágyát, ezt a kívánságát  teljesíti Jézus, amikor  a
következő megjelenésekor ezt mondja neki: „Nyújtsd ide az ujjadat és  nézd
a kezemet!  Nyújtsd  ki  a  kezedet és  érintsd  meg  oldalamat!  Ne  légy
hitetlen, hanem hívő!”
A találkozás pillanata, a felismerés élménye Tamás apostol lelkében óriási
változást eredményez,  ahogyan  mindazoknál, akiknek  megmutatta  magát  a
feltámadt Úr. És ez  a változás nem  hosszas szemlélődés vagy  gondolkodás
eredménye,  hanem  egyik  pillanatról  a  másikra  történik.  A  lelkében
végbemenő változást fejezi ki hitvallása:  „Én Uram, én Istenem!” A  többi
apostolnál is megfigyelhetjük, hogy Jézus kereszthalálát követően szívükön
eluralkodik a  kétségbeesés, lelkükön  a  bizonytalanság, eltölti  őket  a
félelem, ezért is zárkóznak be,  de mindez megszűnik, amikor megjelenik  a
Feltámadott. Szívüket  újra eltölti  a lelkesedés,  a bátorság,  most  már
kezdik  megérteni  az  eseményeket,  kezdik  megérteni  küldetésüket,  és
elindulnak, hogy akár életük kockáztatásával, a vértanúság vállalásával is
hirdessék: Krisztus valóban feltámadt a halálból!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk Jézus,  te  megengedted Tamásnak,  a  kételkedő apostolnak,  hogy  a
kereszten szerzett sebeidet megérintse.  Engedd, hogy sebeidet  megérintve
bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból.
Azzal  a  szándékkal  érintjük  meg  oldalsebedet,  hogy  meggyógyíthasd
hitetlenségünket, eloszlasd  kételyeinket  és  megerősítsd  feltámadásodba
vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk!  Egyedül
te vagy képes  lelki sebeink gyógyítására  és bűneink megbocsátására.  Úgy
szemléljük sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170423.mp3

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 22. – Szombat

Miután húsvétvasárnap reggel  Jézus feltámadt,  először Mária  Magdolnának
jelent meg, akiből (annak idején)  hét ördögöt űzött ki. Magdolna  elment,
és elvitte  a  hírt a  gyászoló  és szomorkodó  tanítványoknak.  Amikor  a
tanítványok meghallották, hogy Jézus  él, és hogy  Magdolna látta őt,  nem
hitték el  neki.  Ezután  Jézus más  alakban  megjelent  két  tanítványnak
útközben, amikor vidékre mentek. Ezek  visszatértek, és közölték a hírt  a
többiekkel, de  ők nekik  sem  hittek. Végül  megjelent Jézus  a  tizenegy
(apostolnak),  amikor  éppen    asztalnál  ültek.  Szemükre    vetette
hitetlenségüket és  keményszívűségüket,  hogy  nem  hittek  azoknak,  akik
látták őt feltámadása  után. Azután  így szólt hozzájuk:  „Menjetek el  az
egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Mk 16,9-15

Elmélkedés:

A feltámadás első hirdetői  Mária Magdolna és  az asszonyok voltak.  Hiába
mondták el az apostoloknak találkozásukat az Úrral, ők nem hittek nekik. E
hitetlenség miatt  kapnak szemrehányást  Jézustól, amikor  végre nekik  is
személyesen jelenik meg.  Erről olvasunk  a mai  evangéliumi részben.  Úgy
tűnik, hogy az  emberi tanúságtétel  segíthet másokat  a hit  útján, de  a
személyes  találkozás  nélkülözhetetlen.    Később  Tamás  sem    hisz
apostoltársainak, és saját  szemével szeretné látni  a Feltámadottat,  meg
akar győződni arról, hogy az Úr  valóban él. Talán érthető számunkra ez  a
hitetlenség, Jézus  számára  mégis  elfogadhatatlan.  A  hit  azt  kívánja
tőlünk, hogy biztos ismeretek és tudás nélkül is bízzunk a másik félben és
az ő szavának  igazságában. A bizalom  azt feltételezi, hogy  igazmondónak
tartjuk a  másik személyt.  Ugyanakkor  még a  hívő embert  is  megkísérti
időnként  a  hitetlenség,  a  kételkedés,  a  bizonytalanság.  Ezért  kell
szüntelenül kérnünk Jézust: Növeld bennünk  a hitet! Ezt kérték egykor  az
apostolok is, kérjük mi is!
Elfogadom-e,  elhiszem-e  mások  tanúságtételét  Jézusról?  Törekszem-e  a
rendszeres találkozásra  Jézussal  az  imádságban  és  a  szentáldozásban?
Tanúságot teszek-e hitemről, hogy mások  is eljussanak a hitre?  Indulok-e
hirdetni Krisztus örömhírét?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg  bennünket arra, hogy helyesen  kérjük
tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé,
minden viharvert  lélek csendes  kikötője! Mutasd  meg az  irányt,  amerre
mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170422.mp3

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 21. – Péntek

 

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a
Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén
Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus
fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek
halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak.
De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a
parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus
megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték.
Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd
találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!”
Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét –
mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte
a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a
parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó
parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik:
„Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és
partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint
százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus
hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte
megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a
kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset,
hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14

Elmélkedés:

A Jézus halála utáni napokban az apostolok azt gondolták, hogy egyetlen
lehetőség marad számukra: visszatérni eredeti foglalkozásukhoz. Az Úr
halálát követően ott kell folytatniuk életüket és munkájukat, ahol
abbahagyták akkor, amikor Jézus meghívta őket követésére. A mai evangélium
beszámolója szerint Péter és apostoltársai újra ott vannak a tavon,
bárkába szállnak, halászni indulnak, valamiből meg kell élniük, dolgozniuk
kell. Mintegy három évvel ezelőtt innen hívta el őket az Úr, s most talán
el is akarják felejteni a szomorú eseményeket. János evangélista
részletesen leírja munkájukat. Egész éjszaka a vízen vannak, fáradozásuk
mégsem hoz eredményt, egyetlen halat sem tudnak fogni. Gondolataik minden
bizonnyal az Úr kereszthalála körül forognak. Ebben a sikertelen,
csalódott helyzetben szólítja meg őket Jézus, de nem ismerik fel őt. Az
emmauszi tanítványok esetében már találkoztunk azzal, hogy látásukban
akadályozva vannak. Most az apostoloknál is erről van szó.
Jézus azt parancsolja nekik, hogy vessék ki a hálót halfogásra. Ne
felejtsük, hogy ők nem tudják, hogy Jézus mondja ezt nekik. Ha felismerték
volna őt, érthető volna azonnali engedelmességük. De miért fogadnak szót
egy idegennek, aki parancsot ad nekik? Miért vetik ki mégis a hálót egy
idegen kérésére? Mert halat akarnak fogni. Legalább ez adjon értelmet az
életüknek.
Ha felismerjük, hogy Jézus velünk van, és engedelmeskedünk neki, akkor
biztosan eredményes lesz szolgálatunk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva,
hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva
meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben
a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol
szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár
csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat:
követlek, Uram!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 20. – Csütörtök

 

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton
történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg
ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és
köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték,
hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és
miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én
vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja,
de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát.
De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt
hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat.
Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket
mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak,
amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.”
Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így
folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap
fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell
hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés:

A húsvéti jelenések sorozata folytatódik a mai evangéliumban. A feltámadt
Krisztus korábban megjelent az üres sírhoz érkező asszonyoknak, majd pedig
az Emmausz felé tartó két tanítványnak útközben, akik a kenyértöréskor
ismerték fel őt. Most pedig több személynek, az apostolok közösségének
mutatja meg magát. Nem lehet szó itt már egyéni képzelődésről, hiszen a
megjelenésnél egy nagyobb létszámú csoport van jelen, az apostolokon kívül
számos más tanítvány is. A jelenés valódiságát Lukács evangélista azzal is
igyekszik bizonyítani, hogy Jézus a jelenlévők szemeláttára eszik a halból
és megmutatja a keresztre feszítéskor szerzett sebhelyeit, amelyek
feltámadt testén is látszanak.
Az Úr cselekedetét és sebeit látva egyesek továbbra is csodálkoznak,
nehezen mernek hinni, mert valóban példa nélküli esemény, hogy valaki
visszatérjen a halálból az életbe. Láthatjuk, hogy a hit nem célba
érkezést, hanem utat és előrehaladást jelent.
A feltámadt Krisztust nem azonnal ismerjük fel, ahogyan szenvedésének,
halálának és feltámadásának értelmét is fokozatosan értjük meg. A
felismerés és megértés útján fontos szerepe van a Szentléleknek. Emellett
annak megértése is időt igényel, hogy küldetésünket felismerve elinduljunk
a Krisztusról szóló tanúságtétel útján. Kérem-e, engedem-e, hogy a
Szentlélek fokozatosan feltárja előttem a szenvedés és a feltámadás titkát
és felkészítsen a tanúságtételre?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Feltámadt Urunk! Te nem hagytad magára Tamás apostolt kételkedésében és
nem engedted, hogy a hitetlenség eluralkodjék lelkén. Teljesítetted
kérését, megengedted neki, hogy sebeidet megérintse. Nekünk is
segítségünkre sietsz, amikor megrendül hitünk vagy kételkedni kezdünk.
Erősítsd a mi hitünket! Vezess bennünket a hit útján! Segíts, hogy
eljussunk a feltámadásba vetett hitre, s Tamással együtt valljuk meg
hitünket: Én Uram, én Istenem! Hiszek feltámadásodban.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 19. – Szerda

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba  mentek,
amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra  (két-három óra járásnyira)  fekszik.
Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
és vitatkoztak,  egyszerre  maga  Jézus közeledett  feléjük,  és  hozzájuk
szegődött. Ők azonban  nem ismerték  meg őt,  mert látásukban  akadályozva
voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
útközben?” Erre szomorúan megálltak,  és egyikük, akit Kleofásnak  hívtak,
ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,  aki
nem tudja, mi történt ott ezekben  a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért,  mi
történt?”
Azok ezt felelték:  „A názáreti Jézus  esete, aki szóban  és tettben  nagy
hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
azt reméltük, hogy ő váltja meg  Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek,  már
három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart  bennünket.
Hajnalban a  sírnál voltak,  de nem  találták ott  a holttestét.  Azzal  a
hírrel  tértek  vissza,  hogy  angyalok  jelentek  meg  nekik,  akik  azt
állították, hogy  él. Közülünk  néhányan el  is mentek  a sírhoz,  és  úgy
találtak mindent,  ahogyan  az asszonyok  mondták,  őt magát  azonban  nem
látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó,  ti oktalanok és késedelmes szívűek!  Képtelenek
vagytok hinni abban, amit a  próféták jövendöltek! Hát nem ezeket  kellett
elszenvednie a Messiásnak,  hogy bemehessen  dicsőségébe?” Azután  Mózesen
kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta,  ami az írásokban őróla  szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik,  és
lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz
ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és  odanyújtotta
nekik. Erre megnyílt a szemük, és  fölismerték. De ő eltűnt előlük.  Akkor
azt mondták egymásnak:  „Ugye lángolt a  szívünk, amikor útközben  beszélt
hozzánk, és kifejtette az  írásokat?” Még abban az  órában útra keltek  és
visszatértek  Jeruzsálembe.  Ott  egybegyűlve  találták  a  tizenegyet  és
társaikat.  Azok  ezzel  fogadták  őket:  „Valóban  feltámadt  az  Úr,  és
megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés:

A feltámadt Krisztus húsvéti megjelenései közül az egyik legrészletesebben
leírt eset  az  emmauszi tanítványokkal  való  találkozás, amelyet  a  mai
evangéliumban olvasunk. Jézus kereszthalálát követően reményvesztetten  és
csalódottan  indulnak  Jeruzsálemből  a  közeli  faluba,  Emmauszba,  ahol
laktak. Csalódottságuk  okát ők  maguk mondják  el a  hozzájuk  csatlakozó
személynek: az  események  nem  úgy  alakultak  a  Mesterrel,  ahogyan  ők
elképzelték. Az  illetőt  idegennek  nézik,  nem  is  sejtik,  hogy  Jézus
csatlakozott hozzájuk. Útközben ugyan lángoló szívvel hallgatják az idegen
szavait, amely a  szenvedő messiásról szóló  jövendölések magyarázata,  de
nem  ismerik  fel,  hogy  az  Úr  tanítja  őket.  A  kenyértörés  sajátos
cselekedete fordulópontot hoz  a történetbe.  Ekkor nyílik  meg szemük  és
ismerik fel Jézust,  aki azonban  eltűnik előlük.  A felismerést  követően
késlekedés nélkül  indulnak  vissza  az  apostolokhoz  Jeruzsálembe,  hogy
elmondják nekik élményüket.  A kenyértörés  hitet ébresztett  bennük és  a
feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.
A húsvéti  ünnepek  elmúltával  visszatérünk  a  mindennapi  életbe,  napi
teendőinkhez, munkánkhoz. Ne feledkezzünk el arról, hogy a szentmisében, a
kenyértöréskor  felismerhetjük  az  Urat.  Minden  szentmise  során  Jézus
megtöri a  kenyeret  számunkra  és  azt saját  testeként  adja  nekünk.  A
szentmise különleges  alkalom  arra,  hogy az  ige  liturgiájában  lángoló
szívvel  hallgassuk  tanítását,  majd  pedig  az  áldozat  liturgiájában
részesedjünk az ő áldozatában és magunkhoz vegyük őt a szentáldozásban.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus  Krisztus!  Nap  mint  nap  szomjazok  igazságodra,  készséges
szívvel hallgatlak téged, aki  utat mutatsz számomra. Tanulékony  lélekkel
figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni.
Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170419.mp3

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Evangélium 2017. április 18. – Kedd

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.  Amint
ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste  feküdt,
két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a
másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert  elvitték
az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel  hátrafordult,
és íme, Jézus állt  előtte. Nézte, de  nem ismerte föl,  hogy ő az.  Jézus
megkérdezte: „Asszony,  miért  sírsz?  Kit keresel?”  Mária  Magdolna  azt
hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el,  mondd
meg, hová  tetted,  hogy  magammal vihessem.”  Jézus  erre  megszólította:
„Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass!  –
felelte  Jézus.  –  Még  nem  mentem  föl  az  Atyához.  Te  most  menj
testvéreimhez, és vigyél  hírt nekik!  Fölmegyek az  én Atyámhoz  és a  ti
Atyátokhoz, az  én  Istenemhez  és  a  ti  Istenetekhez.”  Mária  Magdolna
elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És  elmondta,
amit az Úr üzent. Jn 20,11-18
Jn 20,11-18

Elmélkedés:

A húsvéti beszámolók nem  titkolják el az apostolok,  a tanítványok és  az
asszonyok félelmét. Mindenki bizonytalan,  kétségek között vergődik,  amíg
nem találkozik a feltámadt Krisztussal. Ez a találkozás a hit forrása.  Ez
szünteti meg  a félelmeket  és  oszlatja el  a kételkedést.  A  találkozás
ébreszti fel  és  növeli  az  örömöt.  A  találkozás  indít  a  feltámadás
örömhírének továbbadására. A húsvéti történetekből azt is megtudjuk,  hogy
a hit születése és erősödése az  apostolok, a tanítványok és az  asszonyok
esetében  egy  folyamat,  fokozatosan  jutnak  előre  a  hitben.  A  mai
evangéliumi történet szerint Mária Magdolna sem az első pillanatban ismeri
meg a feltámadt Urat, hanem csak azt követően, hogy beszél vele, és  nevén
szólítja őt Jézus. Valami elhomályosítja  látását és azt gondolja, hogy  a
sírkert  gondozásával  megbízott  kertésszel  beszélget.  A  személyes
hangvétel, a személyes megszólítás  nyitja fel szemét, ennek  köszönhetően
ismeri fel Jézust. A személyes megszólítás teszi számára lehetővé, hogy  a
hit által lásson.
A hit út,  amelyen lépésről lépésre  haladunk. Ha az  üres sír láttán  sem
adjuk fel a keresést, akkor biztosan találkozhatunk az Úrral. A keresés és
a találkozás vágya a mi  hitünknek, szeretetünknek és ragaszkodásunknak  a
jele. Boldogok  vagyunk, ha  találkozhatunk  a feltámadt  Krisztussal,  és
feltámadásának hirdetői lehetünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Úr Jézus, köszönjük,  hogy közöttünk való  jelenléteddel ajándékozol  meg.
Utunkon erősítesz  és  bátorítasz.  Add,  hogy  mélyen  tudatában  legyünk
jelenlétednek.    Küldő    szavadra    örömmel    válaszoljunk    minden
cselekedetünkkel. Adj nekünk  bölcsességet és  alázatot, hogy  felismerjük
jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170418.mp3

_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/