Evangélium 2022. május 16. – Hétfő



Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Jn 14,21-26

Elmélkedés

A mai evangélium az utolsó vacsorán elhangzott beszédet idézi, amelyben Jézus kijelentette, hogy az szereti őt, aki ismeri és teljesíti parancsait. Láthatjuk tehát, hogy az Isten iránti szeretet nem csupán egy érzés vagy esetleg egy azt megerősítő szóbeli vallomás, hanem tettekben megnyilvánuló magatartás az ember részéről. Ha Jézus parancsai szerint élek, azaz engedelmeskedem Istennek, meg fogom érezni Isten szeretetét. Ebben a példa számomra Jézus szeretete, azaz a Fiú engedelmes szeretete a mennyei Atya iránt. Egész életének ez a mozgatója. Minden szava, de főként minden cselekedete az Atya iránti engedelmes szeretetből fakad.
Mit jelent Jézus parancsa szerint élni? Hogyan ismerhetem meg, hogy mit kíván tőlem az Úr? A válasz egyszerű: ha az evangélium igazságából és igazsága szerint élek, akkor felismerem Jézus személyében az Üdvözítőt, életem megváltóját, az igazság kinyilatkoztatóját és a szeretet forrását. Felismerem az Úr jelenlétét az életemben, amely annak igazolása, hogy ígérete valóra válik, azaz velünk van, velem van életem során, bennem él a Szentháromság. Ez az ígéret azonban Jézus szava szerint csak azoknak szól, akik valóban hisznek benne, igazi szeretetet hordoznak szívükben és abból jótettek fakadnak.
A szeretet megvallása és gyakorlása boldoggá tesz.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220516.mp3

 


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/