Ferenc pápa meghívása a májusi imamaratonra

Ferenc pápa a világ összes Mária-kegyhelyét meghívta a májusi imamaratonba

FERENC PÁPA – 2021. április 30., péntek | 9:00

Miként azt korábbi híreinkben is közöltük: a világ Mária-kegyhelyei május minden napján az ősegyház mintájára együtt emelik fel könyörgő szavukat Istenhez, Szűz Mária közbenjárását kérve, hogy megszűnjön a világjárvány s újrainduljon a társadalmi és a gazdasági élet. Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa ismertette a Ferenc pápa által meghirdetett imamaraton célkitűzéseit és kiemelt helyszíneit.

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának közleménye szerint a Szentatya kifejezett óhaja volt, hogy május hónapot egy „imádságmaratonnak” szenteljük, hogy a világjárvány megszűnéséért fohászkodjunk, mely immár több mint egy éve sújtja a világot, és hogy a világ élete – társadalmi és gazdasági téren egyaránt – újraindulhasson .

Ebbe az imakezdeményezésbe akarja belevonni a világ Mária-kegyhelyeit Ferenc pápa, hogy az egész Egyház javára végzett imádság eszközévé váljanak, miként azt az apostoli Egyház egykori példája sugallja: „Az egész egyház állandóan imádkozott az Istenhez” (ApCsel 15,2).

A Szentatya az Új Evangelizáció Pápai Tanácsát bízta meg az esemény szervezesével. A meghívást kiterjesztették a világ összes Mária-kegyhelyére oly módon, hogy minden kegyhely a saját területén szolgálja a kezdeményezést: hívják közös imádságra a körzetükben szolgáló papokat, a családokat, a híveket. A rózsafüzér imádsággal május minden napjára konkrét imaszándékokat fogalmaznak meg, és a világjárvány sújtotta emberiség egy-egy csoportjáért – többek között azokért, akik nem tudtak búcsút venni elhunytjaiktól; a szegényekért, a hajléktalanokért, az anyagi gondokkal küzdőkért, a pandémia áldozataiért – ajánlják fel imádságukat.

A Mária-kegyhelyek világszerte arra kapnak meghívást, hogy a maguk saját módján és nyelvén kapcsolódjanak be az imádságba. Közös szándékként imádkozzanak a közösségi élet, a munka, a kultúra, a sporttevékenység újraindulásáért, melyeket a járvány már hosszú ideje felfüggesztett. A hívást követve együtt, állandó imádságot biztosítanak a világ összes térségében – az egész Egyház e szüntelen imádsága az Atyaisten felé, a Szűzanya közbenjárása által.

A kegyhelyek feladata, hogy buzdítsák a híveket: mindennap kapcsolódjanak be a közös imába, akár munkahelyen vagy utcán, mobiltelefon vagy egyéb kommunikációs eszköz segítségével, hogy legyőzzük a járványt és újrakezdjük az életet.

A májusi rózsafüzér-maratont a pápa nyitja meg május 1-jén, és a hónap utolsó napján zárja le a világ híveivel együtt.

A Szentatya május 1-jén a Segítő Szűzanya kegyképe előtt imádkozik, mely a Szent Péter-bazilika Gergely-kápolnájában található.

Ez a 12. századi Mária-freskó eredetileg a Nagy Szent Leó-oltár fölött állt, a régi, konstantini bazilika déli, bal oldali kereszthajója végén. Az ősi bazilika átépítésekor a Madonna del Soccorso-képet II. Gyula pápa (1503–1513) vitette el a régi helyéről, hiszen a bazilika átépítését a szentélytől kezdték. Mintegy hetven évvel később, 1578. február 12-én XIII. Gergely pápa szentelte fel a Giacomo della Porta által tervezett Gergely-kápolnát, melynek legfőbb dísze lett a Segítő Szűzanya-kegykép. XVI. Benedek pápa idején, 2012-ben kezdték restauráltatni a Colombus lovagok, majd Ferenc pápa áldotta meg péteri szolgálata kezdetén. Az ikon alatt e felirat olvasható: „Succurre Nos és Franciscus PP. A. I.”, vagyis „Segíts minket, Szűzanya! Ferenc pápa, pápasága első évében”. Ezzel az ajánlással Ferenc pápa önmagát is a Segítő Szűzanya oltalmába ajánlotta.

Az imamaraton megnyitásakor Ferenc pápa itt áldja meg azokat a rózsafüzéreket, melyeket erre az alkalomra készítettek és küldenek el arra a harminc kegyhelyre, melyek a világszintű májusi rózsafüzér imádság egyes állomásai lesznek. A megnyitón Róma és Lazio régió egyes plébániáinak képviselői, valamint az Új Evangelizáció mozgalom fiatal tagjai is jelen lesznek.

Május 31-én Ferenc pápa a Vatikáni kertekben zárja le az imádságot.

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa közzétette a harminc Mária-kegyhely nevét, melyek a rózsafüzér-maraton egyes állomásai lesznek, és amelyek egymást váltva vezetik az egész egyház közös imádságát. A Mária-kegyhelyek nevei: Walsinghami Miassszonyunk (Anglia), Megváltó Jézus és Szűz Mária Anya (Nigéria), Częstochowai Szűzanya (Lengyelország), Názáreti Angyali Üdvözlet-bazilika (Szentföld), Rózsafüzér Szűzanya (Dél-Korea), Aparecidai Miasszonyunk (Brazília), Béke és Jó utazás Szűzanyja (Fülöp-szigetek), Lujani Miasszonyunk (Argentína), Lorétói Szent Ház (Olaszország), Knock-i Miasszonyunk (Írország), Banneux-i Szegények Szűzanyja (Belgium), Afrikai Miasszonyunk (Algéria), Fatimai Rózsafüzér Királynéja (Portugália), Egészség Szűzanyja (India), Međugorjei Béke Királynéja (Bosznia-Hercegovina), Szűz Mária-székesegyház (Ausztrália), Washingtoni Szeplőtelen Fogantatás-bazilika (Egyesült Államok), Lourdes-i Miasszonyunk (Franciaország), Meryem Ana (Törökország), Cobrei Szeretet Miasszonyunk (Kuba), Nagaszaki Miasszonyunk (Japán), Montserrati Miasszonyunk (Spanyolország), Capi Miasszonyunk (Kanada), Ta’ Pinu Szűzanya nemzeti kegyhelye (Málta), Guadalupei Miasszonyunk (Mexikó), Zarvanyicai Istenanya (Ukrajna), Altöttingi Fekete Madonna (Németország), Libanoni Miasszonyunk (Libanon), Pompeji Rózsafüzér Királynője (Olaszország).

Az imamaraton menetrendje, az állomások napok szerinti lebontása ITT található.

Az imádságot minden kegyhelyről a Szentszék hivatalos csatornáin keresztül közvetítik, római idő szerint mindennap többnyire 18 órakor. Rövid liturgikus segédkönyvet is terveztek hasznos információkkal, melyet meg lehet osztani azok között, akik részt vesznek a közös imádságban. Ez a segédkönyv olasz, angol és spanyol nyelven letölthető az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa honlapján.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

 

Pápa imaszándéka