Evangélium 2020. augusztus 12. – Szerda

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.

Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18,15-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus azzal kapcsolatban fogalmazza meg iránymutatásait, hogy a sérült emberi kapcsolatokat miként lehet helyrehozni. Nem csupán elméletről van itt szó, hanem a gyakorlatban alkalmazandó tanácsokról, amelyektől jogosan várunk eredményeket. Lényeges a fokozatosság elve.
Első lépésként négyszemközt, személyes és közvetlen kapcsolatban beszéljünk azzal, aki vétkezett ellenünk, megbántott minket. Aki hirtelen felháborodásában azonnal a nagy nyilvánosság felé fordul sérelmével, az valójában nem akarja a probléma elsimítását, hanem látványos elégtételt követel. Mivel ez még jobban elidegeníti tőle a másik személyt, ezért tulajdonképpen esélyt sem ad neki arra, hogy elhárítsa azt az akadályt, ami tönkretette kapcsolatukat. Az első lépés csak a személyes megbeszélés lehet! Ha ez nem vezet eredményre, akkor következhet az, hogy másokat is bevonunk az ügybe. Független személyek kívülről látják a dolgot, nem csak a sértett és a sértő szemszögéből tudják megítélni az ügyet, hanem más szempontokat is figyelembe véve. Ha ez sem hozza meg a kibékülést, akkor a nagyobb közösségre kell bízni a dolgot, mert a közösség tekintélye felülemelkedik az egyéni szempontokon és a személyes sértődöttségen.
Ne mélyítsük el a viszályokat, hanem legyünk mindig türelmesek és békülékenyek!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem. A várakozás nem elfecsérelt, elpazarolt idő. A várakozás percei, órái, napjai vagy évei meghozzák gyümölcsüket, mert közben maga Isten tevékenykedik bennünk csendesen. Add, hogy észrevegyem szüntelen jelenlétedet és ez jelentse számomra a boldogságot!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200812.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/