Evangélium 2020. március 29. – Nagyböjt 5. vasárnapja

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés

Meglátni Isten dicsőségét
A mai evangéliumban szereplő Lázárt Jézus barátjának szoktuk nevezni, de János evangélista elbeszéléséből az is kiderül, hogy az ő két testvére, Márta és Mária is ugyanolyan közel álltak az Úr szívéhez. Amikor Jézus hírt kap arról, hogy Lázár beteg, akkor kissé elgondolkodik, majd prófétai módon beszél arról, hogy Lázár betegsége Isten Fiának megdicsőülésére fog szolgálni. A körülötte lévő tanítványok aligha értették, hogy mire gondol Mesterük, mi is csak a végkifejlet ismeretében értjük. Isten Fia megdicsőülésének gondolata már előkerült a nagyböjt folyamán. Jézus színeváltozására gondoljunk, amikor az isteni dicsőség fényében látja őt a három kiválasztott apostol és hallják az égből a mennyei Atya tanúskodását: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5). A mostani esetben más jellegű az Úr megdicsőülése. Az a tény fog számára dicsőséget szerezni és az fogja az emberekben felébreszteni a hitet, hogy feltámasztja Lázárt a halálból. Cselekedetében, csodájában az ő isteni hatalma mutatkozik meg.
Jézus néhány nap késlekedéssel indul útnak. Szándéka, célja világos, fel akarja támasztani Lázárt. Haláláról csak ő tud, a jelenlévők továbbra is azt gondolják, hogy Lázár „csak” beteg, s abban bíznak, hogy majd meggyógyul. Ha a történet rövid változatát olvassuk, akkor nem derülnek ki ezek a részletek, ezért érdemes a teljes történetet végigolvasnunk János evangéliumának 11. fejezetében (vö. Jn 11,1-45).
Amikor Jézus megérkezik Betániába, akkor Lázár már négy napja halott. Ebben a faluban jól ismerték Jézust és azt is tudták róla, hogy a három testvér házában szokott megszállni jeruzsálemi tartózkodása idején. Amikor megpillantják a falu határában, rögtön megviszik a hírt a két nővérnek, Márta indul elé, Mária azonban otthon marad. Jézus és Márta beszélgetése a feltámadásról szól. Látszólag ugyanarról beszélnek mindketten, de hamar kiderül, hogy egészen másra gondolnak a feltámadással kapcsolatban. Márta azt gondolja, hogy majd az idők végén, a halottak feltámadásának napján új életre fog kelni Lázár. Jézus azonban tudja, hogy hamarosan, szinte perceken belül meg fog ez történni. Márta szavaiból egy kis szemrehányás sugárzik, aztán rögtön kifejezi bizalmát. Nehezményezi, hogy Jézus nem jött korábban, mert akkor meggyógyíthatta volna Lázárt, aztán kifejezi hitét, hogy Isten mindenkor teljesíti Jézus kérését. Ahogyan korábban a tanítványok nem értették Jézus kijelentését, most Márta sem érti egészen az Úr szavait. Ugyanakkor szívét egyre inkább eltölti a remény, hogy ha más emberek tehetetlenül állnak is a halál tényével szemben, Jézusnak mindenhez van hatalma. Mind a tanítványok, mind pedig Márta értetlenségéből levonhatjuk azt a tanulságot: Jézus szavainak és cselekedeteinek megértése nem könnyű számunkra, mert ő olyan területre visz bennünket, ahol nincsenek bizonyosságok, ez már a hit világa.
Jézus lelkiállapotát így írja le az evangélista: a lelke mélyéig megrendült és megindult, majd pedig könnyekre fakadt. Ekkor kéri, hogy vezessék a sírhoz. Miután elhengerítik a sírt lezáró követ, elhangzik felszólítása: „Lázár, jöjj ki!” És Lázár kijön a sírból. Az első pillanatokban még ő sem érti, hogy mi történt vele, hol van tulajdonképpen és miért állnak körülötte ennyien csodálkozva.
A halál hitünk egyik legnagyobb próbatétele. Ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy kinek fogy el és kinek marad meg a hite. Ha hiszünk, meglátjuk Isten dicsőségét!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te kinyilatkoztattad, hogy aki benned hisz, örökké élni fog. Szavaidat megerősítetted azzal, hogy Lázárt visszaszólítottad az életbe, feltámasztottad őt a halálból. Te felébresztetted az ő testvérében a hitet, és megerősítetted, hogy kimondja, kifejezze a feltámadásba vetett hitét. Urunk, mi is hittel valljuk, hogy te vagy az élet forrása, te vagy az élet Ura, te vagy az Üdvözítő. Nem földi életünket akarod a végtelenségig meghosszabbítani, hanem az örök élettel akarsz minket megajándékozni. Vezess minket a feltámadás által az Atyához, akinek szeretetében örökké élhetünk a mennyben.

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Élő szentmise közvetítés a zalalövői templomból 2020. március 29. vasárnap 9.00 órakor az Evangélium365 facebook oldalán.
A szentmisét bemutatja: István atya – Horváth István Sándor

A szentmisét úgy lehet megtekinteni, hogy a saját facebook oldalra belépve megkeressük az Evangélium365 oldalt, bejelöljük követésre és akkor láthatóvá válik az élő közvetítés. A misét utólag is meg lehet nézni.
A tervek szerint vasárnaponként 9 órakor lesznek élő szentmise közvetítések.
Vírusmentes heteket kívánok mindenkinek!
István atya


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200329.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/